Meghalt a dzsungelember, aki a vietnámi bombázások után még 40 évig élt az őserdőben

2021. szeptember 06. – 12:51

Másolás

Vágólapra másolva

Ötvenkét évesen rákbetegségben halt meg hétfőn a dzsungelemberként emlegetett vietnámi férfi, aki 40 évig élt teljes elszigeteltségben az apjával az őserdőben, ahova az amerikai bombázások elől menekültek, írja az MTI.

Ho Van Lang és édesapja, Ho Van Thanh 1973-ban menekült az erdőbe Vietnám középső részén, miután az anyja és két fiútestvére életét vesztette a bombázásokban. Sokáig eltűntnek számítottak, csak 2013-ban találtak rájuk. Ezt követően csatlakoztak a háborút túlélő kevés rokonukhoz a faluban.

Ho Van Lang 2013-as megtalálásuk után. Fotó: MTI/EPA
Ho Van Lang 2013-as megtalálásuk után. Fotó: MTI/EPA

A dzsungelben apa és fia ehető erdei növényekkel és elejtett vadon élő állatokkal táplálkozott. A külvilággal semmiféle kapcsolatuk nem volt négy évtizeden át. A korabeli fotók tanúsága szerint Ho Van Lang hosszú, kócos hajat viselt és egy fakéregből készült ágyékkötőt, amikor rájuk találtak.

Az apa 2017-ben halt meg. A férfi még folyékonyan beszélt vietnámiul, Ho Van Langh azonban, aki háromévesen került az erdőbe, nagyon nehezen tudott csak kommunikálni az emberekkel.

Halálát fivére, Ho Van Tri közölte, aki a lebombázott házban maradt, amikor testvére és apja az erdőbe menekült.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.