Lengyelország

Kaczynski: Oroszországból érkezett kibertámadás vezető lengyel politikusok ellen
Több miniszter és képviselő privát levelezését törték fel hekkerek, majd hozták nyilvánosságra.
A Fradi csatárának csodás szólója is kellett a szlovákok győzelméhez
Ugyan lengyel öngólnak írták be a ferencvárosi Róbert Mak lövését, de az indította be a 2-1-re nyerő szlovákokat. A lengyelek a legutóbbi nyolc meccsükből csak egyet nyertek meg, bajba kerültek az...
A mediterrán bika, a közép-európai gógyi és a skandináv keménység ütközete az Eb-n
A papírforma szerint az első és az utolsó helyet meg lehet tippelni, de hogy ki végez a második, továbbjutást érő helyen a foci-Eb E csoportjában, azt szinte lehetetlen előre megmondani.
Lengyel lapok szerint Orbán menekültpolitikája miatt nem akar vele találkozni Ferenc pápa Budapesten
Vatikáni források szerint a kormány hatalmas pofonként éli meg a katolikus egyházfő döntését.
Hazaküldték a fogyatékkal élő gyerekeket egy lengyel iskolából, mert jött az oktatási miniszter
Az intézmény igazgatója szerint nem lett volna értelme, hogy a lebénult, siket gyerekek is részt vegyenek az eseményen, mert úgysem értenek semmit.
A lengyelek megtalálták az agyelszívás ellencsapását, a gazdag német nyugdíjasok szervezett...
A fiatal lengyelek Németországba mennek dolgozni, az idős németek viszont Lengyelországba mennek a nekik kialakított idősotthonokba.
Az egyik legkiválóbb magyar politikusként kapott kitüntetést a lengyel államtól Semjén Zsolt
A Lengyel Köztársaság parancsnoki keresztjével tüntették ki a KDNP elnökét.
Fifi és Tarmu, akik a homofóbia miatt hagyták el Lengyelországot
Lengyelország a leginkább homofób állam az Európai Unióban: a lakosság csaknem 40 százaléka nem támogatja az azonos neműek házasságát. A Deutsche Welle riportja.
Kövess minket Facebookon is!