Kórház
A járványra kijelölt kórházak várják az áramfejlesztőket a lélegeztetőgépekhez
Négy elsődleges ellátóhelyen is várnak aggregátorokat, amelyeknek az eredeti tervek szerint a második hullám kezdetére meg kellett volna érkezni.
A félmilliós jutalmakkal meglódultak az egészségügyi kiadások, újra kiürülhet a kassza
Az egészségügybe 150 milliárd forint pluszforrás érkezett az első félévben, ebből a tesztelés a tavasz végéig alig 650 milliót vitt el.
Új generátorok kellenek a kórházakba, mert a régiek nem bírják a lélegeztetőgépeket
Még a második hullám előtt, gyorsított eljárásban szereznének be új aggregátorokat 21 magyarországi kórházba, hogy ne legyen gond a lélegeztetéssel.
„Az ember fél, mégis megy előre” – így dolgozik egy onkológus a járványban
A konzultációra bejáró rákos betegek fele eltűnt a járvány miatt, és biztos, hogy az új betegek egy része nem jut el időben az orvoshoz – mondja Szántó István onkológus.
Lelassult a magánklinikák növekedése
Lehet, hogy egyre több páciens pártol el az állami egészségügyből, a magánszektorban üzleti értelemben mégis megtorpant a korábbi nagyiramú fejlődés.
Teljesen megszokott, hogy több száz napot kell várni egy műtétre
Nem mond sok jót a magyar egészségügyi rendszerről, hogy milyen iszonyatosan sokat kell várni egyes műtétekre.
A németek szemérmetlenül rámozdulnak az Angliában dolgozó kelet-európaiakra
A lengyelek a Brexit miatt hajlandónak mutatkoznak Németországba költözni.
Évente 11-szer mennek orvoshoz a magyarok, és ez nem világrekord
Nemzetközi összevetésben is kifejezetten sokszor konzultálnak orvosaikkal a magyarok, de a koreaiaknak a nyomába sem érünk.







