Nem egyezett ki az ügyésszel a fantomdiákokkal csaló iskola volt igazgatója
Újabb vádlott, ezúttal egy korábbi fideszes képviselő, nem érzi magát felelősnek abban az ügyben, ahol százmilliós állami támogatásokat vettek fel nem létező diákokra két szegedi alapítványi...
Százmilliókat nyelt el a kisteleki szellemszálló, és még mindig nem tudni, ez kinek a hibája
Valós önerő híján soha nem készült el a Kistelek határában ma is romosan álló wellnesskastély, amire több mint nyolcszázmillió forint támogatás ment el – hiába. Az épület üresen áll, de vendégei...
Nem érzi magát bűnösnek a fantomdiákokra támogatást felvevő oktatási alapítvány egykori elnöke
A korábbi szegedi fideszes képviselő állítja, nem megfelelő a vádirat. A hatodrendű vádlott védője azt mondja, a vádlott ugyan aláírt dokumentumokat, de nem érti, hogy kapcsolódik ez a bűnösségéhez.
Fantomdiákok után vettek fel százmilliós állami támogatást a szegedi iskolában, tanárokat...
„Muszáj volt aláírni, igazgatóhelyettes voltam, féltettem a munkámat” – mondta a tárgyaláson az egyik vádlott, aki papíron még képzésekre is beiratkozott, ám azokon soha nem jelent meg. Ahogy ő...
Költségvetési csalás miatt körözik a Kovács Bélát, a kémügyben elítélt volt jobbikos EP-képviselőt
A KGBélanként elhíresült politikus az utolsó hírek szerint Moszkvában él.
Akit a pucér nők és az adócsalások sem tudnak kirobbantani a polgármesterségből
Őrző-védő cég ügyvezetője, városi polgármester kérdéses doktorival és lovagi kitüntetéssel. Hiába fotózták le meztelen nőkkel és kétes fehér porral, ítélték el adócsalás miatt jogerősen, választóit...
Cserdi-ügy: fiktív számlák miatt ítélték el a bűnsegédet
Bogdán László, az ismert cserdi polgármester halála után több nyomozás is indult, most költségvetési csalás és hamis magánokirat-felhasználás miatt ítéltek el jogerősen egy pécsi vállalkozót.
Árstopos élelmiszerekkel trükközőkre csapott le a NAV
Milliárdos kárt okozott az a céghálózat, amely árstopos élelmiszereket szerzett be a szomszédos országokból, majd értékesítette őket itthon.
Évek óta nyomoznak, de még gyanúsítottja sincs a gyulai katolikus iskolát érintő költségvetési...
2019-ben tettek feljelentést, akkor volt igazgatóváltás is az iskolában.
Nyolcmilliárd forint kárt okozott egy egyház mögé rejtőző bűnszervezet
Népkonyhát hoztak létre, de a főzés helyett egy idő után már csak a fiktív számlázással foglalkoztak.
Kövess minket Facebookon is!