Sokan azt gondolták, össze fogok roppanni, mint a ropi, mondta letartóztatásáról a gyömrői polgármester

2023. március 24. – 15:20

Másolás

Vágólapra másolva

Nem az adócsalással gyanúsított bűnszervezet felszámolása, hanem ő maga lehetett a célpont, amikor tavaly szeptemberben letartóztatták, mondta Gyenes Levente. Gyömrő polgármesterét március elején engedték ki a letartóztatásból, most pedig házi őrizetből interjút adott a helyi városi adónak, a Signal Tv-nek. Az alákérdezős beszélgetésben egyébként a riporter Gyenes saját polgármesteri hivatalának kommunikációs vezetője.

A gyanú szerint Gyenes tagja lehet egy biztonsági őröket foglalkoztató számlagyáras bűnszervezetnek, ami több mint másfél milliárd forintnyi adót csalt el. Gyenes ellen bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt rendeltek el nyomozást, amiért akár húsz évet is kaphat.

A polgármester ebben a friss interjúban – ahogy eddig is – ártatlannak vallotta magát. Azt mondta, „én egy áldozat vagyok ebben, nem pedig bűnöző (...) Ha valaki engem akart ezzel az üggyel összefüggésbe hozni, az túllőtt a célon”.

Szerinte egyébként sem megszokott, hogy valakit pár nappal az esküvője előtt tartóztatnak le, a nyomozók ennyire nem „szőrösszívűk”, őt mégis a saját esküvője előtt vitték be.

Megpedzegette, miszerint vannak olyan konteók, hogy az egésznek köze lehetett a tavaly áprilisi országgyűlési választásoknak. Úgy fogalmazott, „volt-e valami olyan politikai érintettség, ami miatt engem felkaptak? Valaki esetleg rám mutatott? Sötétben tapogatózunk, mindent próbálunk kitalálni, mi lehetett”. De akár szerinte az is szúrhatta valaki szemét, hogy Gyömrő az utóbbi években minden eddiginél több és nagyobb támogatásokat kapott.

Szerinte a letartóztatásáról készült NAV-os videó is azt akarja sugallni, mintha neki köze lenne ehhez a számlagyáras ügyhöz vagy a milliós készpénzekhez, amik a felvételeken szerepelnek, de nála a hatóság szerinte nem talált pénzt, csak párszáz eurót, ami „a zsebében maradt” egy kirándulás után. Azt, hogy fegyveres kommandósok törtek rá, kicsit azért soknak tartja: „55 éves vagyok, ezt egy kicsit túlzásnak éreztem (...) Nagyon sok mindent elterveztem, azt, hogy szeptember 13-én hajnali 5-kor rám törik az ajtót, és gépfegyveresek tűrnek le és gyűrnek le maguk alá, ez nem volt a terveimben.”

Gyenes Levente friss interjújában – Forrás: Signal Tv
Gyenes Levente friss interjújában – Forrás: Signal Tv

Hat hónapot töltött letartóztatásban, erről az időszakot így látja: „Sokan azt gondolták, hogy össze fogok roppanni, mint a ropi”, valamint „kicsit fanyar ábrázattal, de tréfásan jegyeztem, hogy mindig is végig szerettem volna az El Caminót járni, jelentem, megtörtént, csak ez most egy belső utazás volt”. De azt is gondolja, hogy „ha engem meg akartak leckéztetni, ez elég nagy lecke volt. Mosolyogva beszélek róla, de beszélhetnék róla zokogva is”. A börtönben töltött időszakát azért kihasználta, konyhanyelven megtanult olaszul.

A polgármesterségről nem mond le, sőt, akár még újra is indulna, mert „a polgármesteri hírem és tisztségem makulátlan”.

A céges érdekeltségeiről is beszélt: azt mondta, igen, ő és a családja Gyömrőn gyarapodott, nem pedig Gyömrőből, de ez a városnak is jó, mert az ő cége Gyömrő legnagyobb adózója. „Ha csak az iparűzési adót nézem, akkor Gyömrő nagyon jól járt azzal, hogy a Gyenes családnak itt vannak érdekeltségei”.

A helyi Mi Hazánk azt is tudni véli, Gyenes milyen házban tölti a házi őrizetét:

A polgármesterről korábban írt portrénkat itt tudja elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!