Költségvetés

Megerősítette a pénzügyminisztérium, hogy október végéig teljes kifizetési stopot rendelt el a...
Orbán Viktor azért döntött a költekezések blokkolásáról, mert úgy érzi, a májusban előírt kormányzati kiadáscsökkentést elszabotálják. Ennyire nincs nagy bajban az állam, a kormányzati kifizetések...
Nyakunkon a recesszió?
Elkerülhetetlennek látszik a félévnyi visszaesés, 2023 egésze pedig gazdasági stagnálást hozhat, redőnyt lehúzó vállalatokkal, emelkedő munkanélküliséggel és nehéz helyzetbe kerülő háztartásokkal.
Varga Mihály: Optimista vagyok, bízom a megállapodásban az unióval
Varga Mihály szerint száz éve a húszas évek nagy világválsághoz vezettek, erre most is van esély, de jó esetben el is kerülhető ez.
A megszorítások működnek
Ha a kormányzat nem akar eladósodási spirálba kerülni, túl kell lépnie a saját árnyékán.
Nagy többlettel, 255 milliárdos plusszal zárta a júliust a magyar állam
Június végén még közel voltunk az éves hiánycél eléréséhez, most már csak 84-87 százalékán vagyunk.
Kihirdették a jövő évi költségvetést
2 352 145,7 millió forint hiánnyal számolnak.
Félév alatt 10 százalékkal, 3583 milliárddal nőtt a költségvetés adóssága
Másfélszer több volt a nettó kamatkiadás, mint egy évvel ezelőtt.
Elfogadta a parlament a 2023-as költségvetést
Több mint 33 ezer milliárdos kiadással, 2350 milliárd forintos hiánnyal.
Vármegyékről és költségvetésről is szavaz kedden a parlament
A 11. Alaptörvény-módosítás mellett több mint tucatnyi előterjesztésnek lesz zárószavazása.
1,6 milliárd forintért vett rakétákat az MTÜ az idei tűzijátékra
De a teljes program ennél többe kerül, mert ez csak a rakéták bruttó ára.
Kövess minket Facebookon is!