Kínai autó

Musk kijelentései után több mint 10 százalékot esett a Tesla részvényeinek értéke
A márka alapítója szerint idén kisebb lesz a villanyautók iránti kereslet növekedése, a kínai gyártók ellen pedig védekezni kell, mert több autómárka tönkremehet.
BYD: A kínai Tesla, ami húsz év alatt lett a világ második legnagyobb elektromosautó-gyártója
Szegeden építi fel első európai autógyárát az elektromos és hibrid járművekben utazó kínai BYD. A cég a 2000-es években japán modellek másolásával kezdte, mostanra a világ élvonalában vannak. Az...
A kínaiak töltik meg a Genfi Autószalont?
Négy év szünet után ismét megrendezik a legendás svájci autószalont, de a kiállítók listája tele van meglepetésekkel. Az is meglepő, hogy milyen sok nagy márka marad távol.
A kínai BYD csak tizennyolc éve gyárt autót, megnéztük azt a három modellt, amelyeket...
Akkumulátorokkal kezdte, később buszokkal és egyéb járművekkel folytatta, de a nagy durranás most következik a BYD-nél, amelytől joggal tartanak az európai versenytársak.
Az állam pénzeli a kínai villanyautó-gyártókat?
A cserélhető akkumulátoros technológiájáról híres, európai piacon is jelen levő Nio milliókat veszít minden egyes eladott új autóján, ezért az Európai Unió válaszlépésekre kényszerülhet az itteni...
Nekimegy a kínai e-autóknak az EU, pedig a napelemeknél ezzel egyszer már elbukott
A dömpingár ellen a büntetővám egyszer már nem jött be, és vita van arról, hogy egyáltalán érdemes-e szembeszállni Kínával.
Elbábozott benzinmotorhang és sebességváltás, olcsó kínai villanyautók és egy álomszép Mercedes a...
Az ismert autómárkák két korszak határán tipródnak, mert miközben még van vevő a nagy benzines és dízelmotoros kombikra, egyre többen akarnak elektromos autót, abban viszont a Tesla és a kínai...
Kinek kell tartania a kínai villanyautótól? Biztosan nem annak, aki vezeti
A kínaiautó-forradalom biztos jele az MG4, amely az egyik legolcsóbb új elektromos hajtású típus a magyar piacon is. Itt-ott látszik rajta, hogy hol spóroltak a gyártásánál, a huzatok varrása...
Új kínai autómárka érkezik Magyarországra
Egy SUV értékesítésével nyit a Chery konszern Omoda nevű márkája.
Egy kínai gigavállalat a Mercedesénél is jobb légellenállású szuperautót mutatott be
Az Aion neve lóg a levegőben, a márka csak 2018-óta létezik, de a hátterében az egyik legnagyobb járműipari vállalat áll és elég meggyőzőek a Hyper GT eddig nyilvánosságra hozott technikai részletei.
Kövess minket Facebookon is!