Reuters: Elkaszálták az olcsó Tesla tervét, Musk: A Reuters ismét hazudik

Legfontosabb

2024. április 8. – 15:24

Reuters: Elkaszálták az olcsó Tesla tervét, Musk: A Reuters ismét hazudik
A világ legkeresettebb új autója 2023-ban a Model Y volt, amelyből több mint 1,2 millió példányt adtak el – Fotó: Patrick Pleul / dpa / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Mégsem készít olcsó elektromos autót a Tesla, derül ki a Reuters birtokába jutott bizalmas információkból, vagyis a márka lemondott az egyik legfontosabb célkitűzéséről, és aligha válik tömeggyártóvá a belátható jövőben. A döntést több, a Tesla működésére rálátó forrás is megerősítette a hírügynökségnek, a cég részvényárfolyama a közlés hatására pénteken hat százalékkal csökkent, majd amikor Musk kiírta az X platformján (korábban Twitter), hogy a Reuters megint hazudik, az árfolyam ismét emelkedni kezdett, így a Tesla 3,6 százalékos mínuszban zárta a hetet, a hírügynökség viszont kitartott eredeti állításai mellett, a cég pedig nem reagált az üggyel kapcsolatos kérdésekre.

Az értesülés szerint a Tesla alkalmazottainak tartott február végi tájékoztatón bejelentették, hogy a továbbiakban inkább a robottaxi-szolgáltatás bevezetését helyezik előtérbe, és ehhez használják majd fel a kisautóhoz szánt műszaki alapokat.

A vezető nélküli Tesla-taxik megjelenését előzőleg 2020-ra ígérték, ezekkel kapcsolatban akkoriban az is elhangzott, hogy a programhoz csatlakozó autótulajdonosok saját Tesláikat is bedobhatják a közösbe, így a megfelelő szoftverrel felszerelt példány pénzt kereshet gazdájának, amikor nincs rá szüksége. Az önvezető taxi bemutatásának legújabb időpontja idén augusztus 8., ez derült ki Elon Musk április 5-én, az X-en (korábban Twitter) a Reutersszel folytatott csörte után megosztott bejegyzéséből, amelyben szűkszavúan annyit írt, hogy Robotaxi-bemutatás 8/8.

A Model 2-ként, illetve Redwoodként emlegetett olcsó Tesla egyfajta kicsinyített Model Y lett volna, amelynek gyártását kezdetben a cég texasi üzemében tervezték, és 25 ezer dollárért, vagyis körülbelül 9 millió forintnak megfelelő összegért került volna piacra 2025-ben. Ezzel éppen a kompakt méretű hagyományos autók árszintjét célozta meg a kaliforniai gyártó, ami esélyt adott volna arra, hogy darabszámát tekintve is felzárkózzon a legnagyobb márkákhoz.

A megfizethető Teslából hetente tízezer példány gyártását tervezték, és részben a most elkaszált Model 2 állt Musk 2020-as bejelentésének hátterében is, amely szerint 2030-ra évi 20 millió villanyautóra növelte volna kapacitását a márka, ami kétszeresen felülmúlta volna a Toyota jelenlegi összesített eladásait. Ehhez érdemes tudni, hogy a Tesla tavaly több mint 1,8 millió autót adott át, ami 38 százalékkal haladja meg a 2022-es mennyiséget.

Amikor a tavalyi Investor Dayen, vagyis nyilvános befektetői konferencián sem rántották le a leplet a nép-Tesla prototípusáról, sokan sejtették, hogy a tervek megvalósítása elakadt, ezért hamarosan csökkenni kezdett a Tesla részvényárfolyama, ami a csúcs pillanatában, 2021. november 5-én meghaladta a 407 dollárt, jelenleg viszont 165-ön áll. Beszédes tendencia az is, hogy a márka értéke tavaly július óta mintegy 40 százalékot csökkent, ami 400 milliárd dolláros piaci értékvesztést jelent. A Tesla értéke még mindig 545 milliárd dollár, vagyis többet ér, mint a Toyota, a Porsche és a Mercedes-Benz együttvéve, emelték ki az Automotive News cikkében.

A kínaiak beelőztek

A nép-Tesla tervének elkaszálására vonatkozó döntés éppen akkor született, amikor a világ legértékesebb autómárkájának egyre erősödő kínai versenytársakkal kell szembenéznie. A kihívók közt nemcsak a BYD-től kell tartania, amely az elmúlt év utolsó negyedévében több villanyautót adott el, mint a Tesla, ráadásul a hibridekkel is jelentős sikereket arat, hanem a cserélhető akkumulátoros megoldással ismertté vált Niótól, vagy éppen a Volvo résztulajdonosától, szintén kínai Geelytől.

A hátralépés oka részben a villanyautók iránti általános kereslet növekedési ütemének lassulása, részben pedig éppen a kínaiautó-dömping. A sok esetben kínai állami hátterű, rendkívül gyorsan terjeszkedő ázsiai gyártók sorra jelentetik meg olcsó, akár 10 ezer dollár körüli összegért kapható elektromos modelljeiket, vagyis pontosan azt teszik, amivel gyorsan lehet sok új vevőt szerezni világszerte. A Tesla népautós álmai szertefoszlásának magyarázata lehet az is, hogy az alacsonyabb vételár a jelenlegi technológiai körülmények közt egyúttal kisebb nyereséggel kecsegtet, miközben jelentős gyártói erőforrásokat köthet le az igények kielégítése.

BYD Seagull a 45. Bangkoki Nemzetközi Autókiállításon 2024. március 30-án – Fotó: Anusak Laowilas / NurPhoto / AFP
BYD Seagull a 45. Bangkoki Nemzetközi Autókiállításon 2024. március 30-án – Fotó: Anusak Laowilas / NurPhoto / AFP

Korai volna megjósolni, hogy mire építi hosszú távú stratégiáját a Tesla, de egyre több okunk van feltételezni, hogy a 2012-óta szinte töretlenül növekedő gyártó nem lesz képes tartósan versenyezni a kínai kihívóival. Ehhez nem megfelelő eszköz a Model 3 és a világ legkeresettebb új autója, az Y árának többszöri csökkentése, vagy éppen az eleve csak szűkebb vásárlói körnek szánt Cybertruck bemutatása, hiszen ez utóbbi meg sem jelenik a hivatalos európai kínálatban.

További problémát okozhat, hogy az Egyesült Államokban több hatósági vizsgálat is zajlik a Tesla Autopilotnak, illetve Full Self-Drivingnak nevezett vezetéstámogató rendszerek működésével és hibáival kapcsolatban. A vizsgálatok egy része arra keresi a választ, hogy Muskék félrevezették-e vásárlóikat ezekkel a megnevezésekkel, tehát valóban félreérthető volt-e, hogy az ilyen szoftverrel felszerelt autók teljes önvezetést kínálnak-e, vagy csupán fejlett vezetéstámogatást, ahogy a valóságban. A vizsgálatok másik része azokkal a balesetekkel kapcsolatos, amelyekben különös körülmények közt rohantak álló járműveknek, köztük mentő, rendőrségi vagy tűzoltóautóknak a vezetéstámogatással használt Teslák, mert ezeket feltehetően nem érzékelte idejében az autó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!