Talán a világ legrondább autója, de már most kasszasikernek tűnik a Tesla Cybertruck

Legfontosabb

2023. december 1. – 18:53

Talán a világ legrondább autója, de már most kasszasikernek tűnik a Tesla Cybertruck
Több mint 5,5 méter hosszú a Tesla Cybertruck, de ugyanakkora a fordulóköre, mint a 70 centiméterrel rövidebb Model S-nek – Fotó: TJ / Tesla Motor

Másolás

Vágólapra másolva

A prototípus 2019 novemberi bemutatóján kétszer is sikerült betörni a törhetetlennek mondott oldalablakokat egy vasgolyóval, a Guardian erről szóló videóját eddig 3,4 milliószor indították el, majd hosszú évekig lebegtették, hogy valóban elkészül-e a Tesla Cybertruck. Okkal kételkedett bárki, hogy valóban bevállalják-e az eredeti formatervet, esetleg a platós hobbijármű végül a szappanszerű hagyományos Teslákhoz hasonlít majd. Néhány hónappal ezelőtt maga Elon Musk nyilatkozott úgy, hogy az új típussal megásták a Tesla sírját, amivel a bonyolult gyártási megoldásokra célzott. Végül a tervezettnél két évvel később, csütörtökön bemutatták az elektromos hajtású pickup végleges verzióját, egyúttal megkezdődött a sorozatgyártás a cég texasi üzemében.

A Cybertruck már jóval születése előtt önálló teret nyitott a nyilvánosságban. Szürreálisan dobozszerű, egyesek szerint elképesztően ronda, mások viszont olyannak látják, mintha egyenesen a jövőből pottyant volna ide. Maga Musk is úgy fogalmazott, hogy a jövő nézzen ki úgy, mint a jövő.

Az új Tesla háromszögletű tetővonala, szemből a lapos orra és a pengeéles lemeztalálkozásai összetéveszthetetlenek. A kiviteltől függően 3-3,1 tonna menetkész tömegű, öt és fél méternél hosszabb, több mint 3,8 méteres tengelytávú Cybertruck karosszériája speciális rozsdamentes acélötvözetből készül, így a DeLorean DMC-12-höz, vagyis a Vissza a jövőbe filmekből ismert kupéhoz hasonlóan fényezés nélkül is gyártják majd, igaz, a golyóálló kaszni gyártásához különleges, 9 ezer tonnás présgépekre volt szükség. A nyílvessző szintén nem hatol át a lemezborításon, amit egy októberben közzétett videóban demonstráltak.

Hogy miért éppen egy kisteherautó a legújabb Tesla, arra egyszerű a magyarázat. Az Egyesült Államok három legnépszerűbb új autója, a Car and Driver szerint egytől-egyig pickup. A Ford F-sorozatából tavaly több mint 600 ezer példányt adtak el, de elkelt félmillió Chevrolet Silverado és több mint négyszázezer (Dodge) RAM is. A platós, de öt személy számára kényelmes trágyahordókkal sokan nem szállítanak semmit, ami ne férne el egy nagyobb személyautó csomagterében, illetve nem is vontatnak soha, de ezek az tengeren túli piacon szinte kizárólag nagy benzinmotorral kapható dögök régóta hasonlóan lelökhetetlenek az eladási lista éléről, mint Európában a hobbiterepjárók.

Számos gyártó, például az F-150 Lightninggel a Ford, vagy éppen a korábban ismeretlen Rivian az R1T-vel, illetve a GMC a Hummer EV-vel a Cybertruck közvetlen versenytársai lehetnek, hiszen ezek is tisztán elektromos hajtású platós célszerszámok. Egyiket sem övezi azonban olyan hype, mint a Teslát, ráadásul Muskék megtiltották, hogy a vásárlók az átadástól számított egy éven belül továbbadják a szögletes autóipari képtelenséget, ellenkező esetben jogi ellenlépésekkel számolhatnak. A nehéz helyzetben lévőknek kérvényezniük kell, hogy megszabadulhassanak a könnyelműen beszerzett Cybertrucktól, hogy aztán csökkentett áron visszavásárolja tőlük a cég.

Kezdetben kétféle összkerékhajtású kivitelt gyártanak majd a Tesla Cybetruckból. A szerényebb az AWD megnevezést viseli. Két villanymotorja összesen 600 lóerős lesz és kevesebb, mint 4 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/óra sebességre. Ez 80 ezer dollárba, vagyis nagyjából 27 millió forintnak megfelelő összegbe kerül majd, amikortól valóban nem csak előrendeléseket fogad a Tesla.

A Model S Plaid kivitelével rokon hajtáslánccal gyártott Cyberbeast első tengelyét egy, a hátsót viszont két állandó mágneses villanymotor hajtja. A rendszer összteljesítménye 845 lóerő lesz, ezzel a minden eresztékében valószerűtlen Tesla simán elérheti a legtöbb hagyományos sportautó menetteljesítményeit, hiszen 2,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/óra sebességre, igaz végsebességét 209 km/órára korlátozták, a kisebb teljesítményű Cybertruckok egyébként legfeljebb 180-ra gyorsulhatnak.

Érdekes fricska, hogy az X-en (korábbi nevén Twitter) közzétett videón azzal demonstrálták a Cybetruck erejét, hogy egy Porsche 911-et szállító utánfutót vontató példánya legyorsult egy másik 911-et. Az első időszakban gyártott kétféle változat hatótávolsága több mint 500 kilométer lesz, 250 kilowattos töltésre alkalmasak, de a megtehető kilométerek száma több mint 700-ra emelkedhet, ha valaki kiegészítő akkumulátorral kéri az autót, igaz ez még mindig jelentősen elmarad a korábbi ígéretektől.

A 100 ezer dollárért kínált csúcs-Cybetruck után, 2025-ben kezdik gyártani a hátsókerék hajtású, egymotoros alapváltozatot, amely 61 ezer dollárba, átszámítva körülbelül 21 millió forintnyi összegbe kerül majd. Mire a tömött sorokban várakozó vevők hozzájutnak, talán már nem fognak háborogni, hogy Musk 2019-ben azt ígérte: a modell alapára 39 ezer dollár lesz.

A Tesla Cybertruck hátulnézetben – Fotó: Tesla Motor / TJ
A Tesla Cybertruck hátulnézetben – Fotó: Tesla Motor / TJ

Nem elsősorban a pőre menetteljesítmények, inkább a várható terepképességek tehetik érdekessé az új Teslát a potenciális vásárlók százezrei számára. Az állítható légrugós felfüggesztéssel akár 43 centiméter lehet a hasmagassága, és bár méltatlan az összevetés, a minap bemutatott román realitás, a Dacia Duster esetében ez az érték kevesebb mint 22 centiméter. A Cybertruck erősebb kivitelei akár 5 tonnát vontathatnak, és több mint egy tonna a plató terhelhetősége. Az első terepszög 35, a hátsó pedig 28 fok, vagyis igazán nehéz körülmények közt sem fog elakadni az új Tesla, ráadásul az összkerékkormányzásnak és a steer by wire rendszerű kormányműnek köszönhetően ugyanakkora körön fordul, mint a hozzá képest pedálos gyerekautónak tűnő Model S.

A Teslának annyira bejött a Cybertruck körüli felhajtás, hogy állítólag már 1,9 millió előrendelést vett fel eddig, de az újdonságot egyelőre csak az Egyesült Államokban fogják forgalmazni. Az európai bevezetéssel kapcsolatos legfontosabb aggály megértéséhez elég még egyszer alaposan megnézni az autó orrkiképzését: ebben a formában nagyon nehéz lenne vele teljesíteni az gyalogosvédelmi előírásokat. Így kevésbé meglepő, hogy a Motoring Research szakportál cikkében idézett Stefan Teller, az SGS-TUV Saar GmbH munkatársa szerint legalább 50-60 ponton módosítani kéne a konstrukciót, hogy megkaphassa az uniós forgalmazáshoz szükséges európai típusbizonyítványt.

A Teslánál emlékeztek a 2019-es, vasgolyós felsülésre, és a csütörtöki bemutatón azt mondták, hogy a Cybertruck üvegei ellenállnak a heves jégesőnek, kiválóan csillapítják a menetzajt, illetve nem törnek be egy nagy sebességgel becsapódó baseball-labdától sem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!