Kampány

Egyre több sertéshúst eszünk, de ez sem elég ahhoz, hogy a magyar tenyésztőket megmentsük
Növekvő takarmányárak mellett csökkenő eladási árak, alaposan fel van adva az üzleti lecke a magyar tenyésztőknek.
Karácsony is aláírta Márki-Zay ajánlóívét, több jelöltet is ajánlhatnak az előválasztás résztvevői
Magyar György, az előválasztás lebonyolítását segítő Civil Választási Bizottság elnöke kifejezetten arra biztat mindenkit, hogy minél több jelölt indulásában vegyen részt.
Több mint 5 milliárd forintot költött el a kormány egy konzultáció miatt
Kassai Dániel önkormányzati képviselő közérdekű adatigényléssel nézhette meg a kampány költségeit.
Gerilla plakátkampányba kezdett a Momentum
A Momentum kiegészítette a kormány emojikra egyszerűsített nemzeti konzultációs felhívását.
Jakab Péter a szerző kérésére törölte azt a dalt, amit egy jobbikos jelölttel adott elő
Vörös István nem adott engedélyt a Kié ez az ország? című dalának politikai célú felhasználására. Azt pedig külön kikérte magának, hogy átírják a dal szövegét.
Lökdösték és slaggal locsolták le a DK XVI. kerületi aktivistáit
A támadót elkapták a rendőrök, és garázdaság gyanúja miatt kihallgatták. A DK feljelentést tett.
Lángosos Gyurcsány-simogatót tartottak Szentendrén
Miért indul egyedül országjárásra egy pártelnök, ha nem is ő a miniszterelnök-jelölt? Miért pont ott kezdi a kampányolást, ahol a pártjának nincs is jelöltje? 5+1 kérdés és válasz a DK-elnök első...
Kövess minket Facebookon is!