Kocsis Máté: Minden esélyünk megvan, de mi magunk még el tudjuk veszíteni a választást

2022. március 23. – 08:50

Kocsis Máté: Minden esélyünk megvan, de mi magunk még el tudjuk veszíteni a választást
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Gyurcsány Ferencről beszélt a legtöbbet Kocsis Máté Veszprémben. A Fidesz frakcióvezetője közel fél óráig magyarázta a kampányfórum közönségének, hogy miért a DK elnökét tartja az ellenzéki pártszövetség vezetőjének, és mire készül Feri a választás után. Kocsis szerint a háború kitörése óta megnőtt a választás tétje, és azt is elárulta, hogy másfél héttel a szavazás előtt bizakodó, a mérések alapján jobban állnak, mint a legutóbbi két választás előtt. A Facebookot egy libsi-balos közegnek tartja, ám mégis arra kérte a fórum résztvevőit, hogy vegyék fel a harcot a közösségi médiában is. Megnéztük, hogyan mozgósít a Fidesz az utolsó napokban Veszprémben, ahol 2015-ben elvesztették a kétharmadot. Koncertet adtak a Vastag fivérek, Kocsis pedig azt mondta, minden ajtó mögé eljutnak a következő napokban.

„Történjen bármi, mi egy vérből valók vagyunk” – énekelték a Veszprémi Petőfi Színház művészei a veszprémi Hangvilla nagytermében az Ismerős Arcok Nélküled című slágerét, amely a NER himnusza lett az utóbbi években. A háttérben piros-fehér-zöld fénycsóvák, a vásznon pedig a Fidesz szlogenje: „Előre menjünk, ne hátra!” Ekkor már túl voltunk Máté Péter Ez itt az én hazám című számán, de még mindig csak az „előzenekaroknál” tartottunk Ovádi Péter fideszes jelölt kedd esti kampányrendezvényén.

A Fidesz őszi tisztújító kongresszusa után Veszprémben is elénekelte a Hazám című áriát a Bánk bánból az X-Faktorban feltűnt, az utóbbi időben pedig „médianagykövetként” megszólaló Vastag Tamás. Majd színpadra lépett a testvére, az ugyancsak az X-Faktorból ismerős Vastag Csaba, hogy közösen belekezdjenek az Őrizd az álmot című slágerükbe. És ha valaki a közönségből ekkor még nem lett volna biztos abban, hogy kire szavaz április 3-án, Vastag Csaba igyekezett meggyőző érvet találni. „Emlékezzünk a mai napra” – szólalt meg a szám közepén, majd a Fidesz első sorban ülő helyi jelöltjére, Ovádi Péterre mutatott:

„Együtt jártunk iskolába, legjobb iskolatárs, legjobb barát, legjobb ember.”

Pár perccel később pedig már arról beszélt, bátorságra lesz szükség a következő időszakban. „Fogjuk meg egymás kezét, merítsünk egymásból erőt, és ha eszetekbe jut ez a dal (…) ezt kívánom nektek: bátorságot” – mondta Vastag Csaba, aki másfél éve egy másik fideszes jelölt, Koncz Zsófia kampányát is megtolta a tiszaújvárosi körzetben tartott időközi választás előtt.

Vastag Tamás és Vastag Csaba – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Vastag Tamás és Vastag Csaba – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

„A művész urak és hölgyek elég magasra tették nekem a mércét” – szabadkozott Ovádi Péter a Vastag testvérek után. A Fidesz veszprémi jelöltje nem is húzta sokáig az időt, két percben elmondta, hogy az eddigi sikere titka a csapatmunka volt, és a jövőben is akkor tud jó országgyűlési képviselő lenni, ha csapatban dolgozhat.

Bizalmat kért a közönségben ülőktől a folytatásra. Kell is a támogatás neki: bár 2018-ban a szavazatok 48,75 százalékával megnyerte a választást Veszprém megye 1. választókerületében, még sokak fejében élénken él a 2015-ös veszprémi időközi emléke, amikor elvesztette kétharmadát a Fidesz. Nem véletlen, hogy a Vastag-testvérek mellett egy igazi fideszes nagyágyú, Kocsis Máté is elutazott másfél héttel a választás előtt Veszprémbe, hogy megtámogassa Ovádi Péter kampányát, aki a DK-s Csonka Balázzsal csap össze április 3-án.

A választás már a biztonságról, békéről szól

Bár a kézilabdát szerető emberként mindig szívesen megy Veszprémbe, most mégsem ez a látogatás oka – mondta Kocsis, aki a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke is egyúttal. Előadását az ukrajnai háborúval kezdte, amely szerinte még tovább növelte a országgyűlési választás tétjét. A háború a Fidesz frakcióvezetője szerint ugyanis „felszínre hozta azt az alapvető különbséget, ami hosszú évek óta néha erőteljesen, néha halványabban kirajzolódik a két oldal politikája” között.

Miután letudta a kötelező kört, azaz felsorolta, hogy az ellenzéki oldalon ki mindenki akar fegyvereket, katonákat küldeni Ukrajnába, és elmondta, mi a kormány álláspontja, a nemzetközi helyzetről szólt pár szót. „Nekünk, a magyar kormánynak minden döntése a magyar érdek mentén születik meg” – jelentette ki, és arról beszélt, a háborúnak nemcsak itthon, hanem számos európai országban is más a megítélése.

„Nem fogjuk soha azt gondolni a szomszédságunkban zajló háborúról, mint a franciák. Belgiumból másképp látszik, mint Záhonyból.”

A NATO is megosztott a kérdésben Kocsis szerint. Komoly vitára számít a csütörtöki NATO-csúcson arról, hogy a szövetség beavatkozzon-e valamilyen módon az ukrajnai háborúba, és ha igen, milyen módon tegye azt. Magyarország – mint a NATO tagjainak többsége – nem akar részt venni a háborúban Kocsis szerint, de például a lengyelek másként gondolkodnak erről. „Van, aki jobban a saját háborújának érzi, mint mi, van, aki még kevésbé” – fogalmazott a Fidesz képviselője, aki szerint mi leginkább a „brutális humanitárius nyomást” érzékeljük belőle.

A választás Kocsis szerint már nemcsak a politikáról szól, hanem a biztonságról és a békéről. „Ebben a bizonytalanságban van a legnagyobb ereje a higgadtságnak, a józan, tiszta, nyugodt megfontolt politikának. Nem pedig a vagdalkozásnak, az őrültségeknek, a személyeskedésnek, a buta fenyegetőzéseknek: mindennek, amit Márki-Zay Péter képvisel.”

Ovádi Péter és Kocsis Máté hallgatja a Vastag testvérek előadását – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Ovádi Péter és Kocsis Máté hallgatja a Vastag testvérek előadását – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Többen vagyunk most itt, mint sok ellenzéki párt országos kongresszusán

A kampányrendezvény előtt tartott sajtótájékoztatón nem tudta megmondani Kocsis Máté a Telex kérdésére, hogy hány fideszes mandátumra számít a választáson, állítása szerint még nem látott erre vonatkozó felmérést vagy számítást.

Pár perccel később a veszprémi közönségnek viszont már magabiztosan jelentette ki, hogy nagyon jó esélyekkel megy neki a Fidesz a választásnak. Két indokot is mondott erre a párt frakcióvezetője. Arról beszélt, hogy a legutóbbi két választás előtt egy-két héttel a felmérések szerint nem álltak annyira jól, mint most, és azokat a választásokat kétharmaddal megnyerték. A másik ok, ami Kocsis szerint bizakodásra ad okot a kormánypárt híveinek, hogy a nem elkötelezett szavazók szerinte elégedettebbek a Fidesz politikájával, mint a Gyurcsány-kormány 2010 előtti intézkedéseivel vagy az ellenzéki pártszövetség mostani programjával, amit ő egyszerűen csak Gyurcsány terv II.-nek nevezett.

„A meccs most is Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc között zajlik”

– jelentette ki Kocsis, majd jó húsz percet beszélt a DK elnökéről, a legtöbbször szimplán csak Feriként emlegetve. Azt mondta, a baloldal 2002 és 2010 már megmutatta a programját, és ugyanazt hoznák vissza most is, ha nyernek.

„Tizenkét év alatt a baloldal eljutott Gyurcsány Ferenctől Gyurcsány Ferencig” – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint a baloldal megújulásáról mindennél többet elárul, hogy még mindig ugyanazzal a Gyurcsány Ferenccel kell politikai harcot vívni, mint 2010 előtt. Hiába állítja azt magáról a DK elnöke, hogy a háttérbe vonult, Kocsis szerint más tervei vannak. „Óvatosan ezzel, ez ugyanaz a Gyurcsány Ferenc, aki hátba támadta Medgyessy Pétert 2004-ben, hogy miniszterelnök lehessen. És Medgyessy Péter azért osztályokkal különb volt, mint ez a hódmezővásárhelyi ember.”

A Fidesz politikusa már most bátran kijelentette, hogy a választás legnagyobb győztese az ellenzéki oldalon – az eredménytől függetlenül – Gyurcsány Ferenc lesz. Eddig ugyanis hét tagja volt a DK-frakciónak, most Kocsis számításai szerint 20-25 lesz. A Jobbik frakciója ellenben feleakkora lesz, mint 2018-ban volt, és az MSZP-s frakció létszáma is csökkenni fog – állítja a Fidesz képviselője. „Az LMP nem tud kisebb lenni” – folytatta, majd a Párbeszéd nevét említve elnevette magát.

„Most itt mi, ebben a teremben többen vagyunk, mint ahány Párbeszéd-szavazó van az országban.”

A DK elnökének van pénze, befolyása, sajtója, közösségimédia-birodalma, így nem lehet kérdés, hogy neki van a legnagyobb hatalma az ellenzéki oldalon Kocsis szerint. Állítja, Gyurcsány maga elé akarja tolni most éppen „ezt a félnótást, aki őrültségeket beszél”, de „fél év múlva hátba veri”, mint a Medgyessyt, és „jöhet vissza a csapat”.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Épp ezért komoly tétje van most a választásnak Kocsis szerint, és arra kérte a közönséget, hogy az utolsó napokban mindenki vegyen részt a mozgósításban, fogja meg a szomszéd kezét, és vigye el szavazni, mert szükség lesz rá a győzelemhez.

„Az utolsó másfél hétben a politikában nagy csodák már nem tudnak történni, viszont felerősödik és felértékelődik a mozgósítás szerepe”

– fogalmazott, és azt is mondta, a közösség adja a Fidesz erejét, és ez az, ami az ellenzéknek szerinte nincs meg. „Többen vagyunk most itt, mint sok ellenzéki párt országos kongresszusán” – jelentette ki a kormánypárti politikus, habár az ötszáz fős teremnek a háromnegyedét sem töltötte meg a közönség. „Mi el tudunk jutni minden magyar választóhoz, minden ajtó mögé, minden kapu mögé” – tette hozzá.

A Facebook egy libsi-balos közeg, de nem lehet anélkül megnyerni a választást

A kopogtatás és utcai jelenlét mellett azonban ma már elengedhetetlennek tartja, hogy Facebookon is felvegye a harcot a Fidesz. Arról beszélt, jobboldali választók gyakran arra panaszkodnak neki, hogy jelentős hátrányban vannak a Facebookon az ellenzékhez képest, és azt is szokták tőle kérni, hogy a kormány regulázza meg valahogy a Facebookot.

„Szeretném önöknek jelezni, hogy a Facebook nem indul a választáson. Ne akarjuk a Facebookot legyőzni, mert nem indulnak a választáson.”

„Higgyék el, ott is mi vagyunk többen” – nyugtatta meg Kocsis a többségében idősebbekből álló közönséget. Szerinte a közösségi médiában is sokat fejlődött a Fidesz az elmúlt időszakban. Bár arról nem beszélt, hogy a kampány első harminc napjában 761 millió forintot fizettek ki különböző oldalak a Fidesz üzeneteinek hirdetésére, minderről itt írtunk bővebben.

Elmesélte ellenben, hogy egy hete „letekerték” a Facebook-oldalát, jelentősen csökkentve bejegyzéseinek az elérését. Állítja, ennek köze van a választási kampányhoz. „Nem tartom fairnek a dolgot, de ettől még nyugodtan alszom” – jegyezte meg. Kétségtelen ugyanakkora szerinte, hogy a Facebook „egy libsi-balos közeg”.

„Tudom, hogy a hangneme mocskos, tudom, hogy elképesztően undorító stílusban tudnak írni” – mondta, majd így folytatta: „Azt is tudom, hogy a polgári, jobboldali emberek ízlésvilágával nem mindig találkozik, ami ott zajlik. (…) Azt is tudom, hogy egy dologban soha nem fogjuk tudni legyőzni a baloldalt: az a mocskolódás és a gennyes megjegyzések tétele. Nem vagyunk kulturálisan úgy berendezve, hogy egészen undorító és elképesztő dolgokat mondjunk az embertársainkról. Ők zokszó nélkül megteszik. Önöknek mint polgári közösségnek egy nehéz terep.”

A Fidesz frakcióvezetője mégis arra kérte a közönséget, hogy a közösségi médiában tapasztalt hangnem ne tántorítsa el őket, a Facebook egy hadszíntér, és a baloldal a dombtetőről indul, míg a jobboldal a völgyből.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

„Nem állítom, hogy a Facebookon meg lehet nyerni a választást, de a Facebook nélkül nem lehet”

– tette hozzá Kocsis, majd a végén elismételte, hogy jók az esélyeik, de még sok munka vár rájuk a következő napokban. „Minden esélyünk megvan, de mi magunk még el tudjuk veszíteni a választást” – fogalmazott, és azt kérte a közönségtől, hogy a hátralévő másfél hétben adjanak bele apait-anyait, győzzék meg a környezetüket, hogy a Fidesz maradhasson a kormánypárt a következő négy évben is.

Bár a végén lett volna lehetőség kérdezni, senki nem tette fel a kezét a közönségből, így csak egy közös képpel zárták a fórumot: felállva V, mint victory, magyarul a győzelem jelét formáltak a mutató- és középső ujjaikkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!