A kormány kudarca, ha az emberek tőlünk kérdezgetik, mik a szabályok
A TASZ Magánszféra projektjének vezetője szerint a járvány alatt több ezren keresték meg őket, mert máshonnan nem kaptak tájékoztatást. Asbóth Márton jogsértőnek tartja, hogy az állam nem tesz közzé...
Molotov-koktéllal fenyegetőzve próbált meg kiüríttetni egy szupermarketet egy férfi Budapesten,...
Úgy gondolta, túl sokan vásárolnak egyszerre, és ha a rendőrség nem intézkedik, majd ő fog.
Fürtökben lógtak az emberek a NAV szentesi árverésén
A NAV szerint a licitálók csak maszkban és a biztonságos távolság betartásával léphettek be a telephelyükre. A résztvevők mást mondanak, a fotók pedig mást mutatnak.
78 beteg halt meg egy nap alatt, 578 embernél mutatták ki a fertőzést
Eddig 243 ezer ember kapott oltást, közülük 68,5 ezren már megkapták a másodikat is.
1124 új fertőzött, 54 halott a statisztikában
Az aktív fertőzöttek száma 91 872 főre csökkent.
A magas lázra a 10-14 éveseknél sem szabad legyinteni, ha van mellé más jellegzetes tünet is
Már 40 gyerek került a Heim Pálba a PIMS nevű sokszervi gyulladással. De mi ez a betegség, és valóban annyira kell félni tőle?
Egyre népszerűbb Amerikában a dupla maszkos védekezés, de mire jó ez az egész?
Nagy figyelmet kapott, hogy Joe Biden amerikai elnök beiktatási ceremóniája alatt több ember is dupla maszkot viselt. Közben egy másik, erre már gyárilag hasonlító típus, a KF94-es használata is...
Harmadik emeleti lakás ablakán keresztül sétáltattak kutyát Kínában
A gazdik egy ruhaneműkből rögtönzött kötélen eresztették le az állatot az utcára.
85 beteg halt meg, 1004 új fertőzöttet regisztráltak
Az aktív fertőzöttek száma 103 087 főre csökkent.
Az öngyilkos gyerekek is a világjárvány áldozatai
A Las Vegast is magába foglaló nevadai Clark megyében 2020 szeptemberéig kétszer annyi fiatalkorú végzett magával, mint 2019 egészében. A lezárások miatt ingerszegény élet, a monoton online oktatás,...
Kövess minket Facebookon is!