Decemberig meghosszabbították a járványügyi készültséget

2021. június 17. – 10:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fél évvel, december 18-ig meghosszabbította a járványügyi készültséget a kormány, az erről szóló rendelet szerda este jelent meg a Magyar Közlönyben.

Az egészségügyi törvény szerint a járványügyi készültség ideje alatt a kormány többek közt

  • korlátozhat vagy betilthat rendezvényeket, amelyek elősegítenék a járvány terjedését.
  • Korlátozhatja ezen kívül az üzletek működését, nyitvatartását,
  • szabályozhatja a települési önkormányzat területén működő piacok, vásárok nyitvatartását.
  • Korlátozhatja vagy megtilthatja egyes intézmények (különösen a járóbeteg-szakrendelő, fekvőbeteg-gyógyintézet, valamint köznevelési, szakképző, felsőoktatási, szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti és közművelődési intézmény) látogatását.
  • Járványügyi elkülönítésre vonatkozó rendelkezéseket állapíthat meg, és
  • meghatározhat szociális távolságtartásra vonatkozó szabályokat is, bevezethet például kötelező maszkviselést vagy vásárlási sávot a veszélyeztetettebb csoportoknak.
  • Korlátozhatja vagy megtilthatja a belföldi, illetve Magyarország és más ország közötti személyforgalmat vagy áruszállítást.

Tavaly decemberben hosszabbították meg a készültséget, és ez pénteken járt volna le. A válsághelyzet alatt a kormány gyorsabban tud dönteni, ha ismét elkezdene nőni a koronavírussal fertőzöttek száma.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!