Iszlám Állam

Letartóztatták az Iszlám Állam egy tagját Budapesten
A tádzsik férfival szemben zsoldostevékenységek bűncselekménye miatt Tádzsikisztán bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot.
Kanadának is kémkedő férfi csempészett iskoláslányokat az Iszlám Államnak
A férfi 2013 és 2015 között csempészett brit állampolgárokat Törökországból Szíriába, miközben információkat adott át róluk a kanadai hírszerzésnek.
ISIS-es propagandát osztott meg egy férfi az interneten, uszítás miatt emeltek vádat ellene
A Pest Megyei Főügyészség közleménye szerint csatornájának 41 követője volt, de egyik videója 733 lájkot söpört be.
Amerikai kommandósok elfogták az Iszlám Állam egyik vezetőjét Szíriában
A hírek szerint Háni Ahmed al-Kurdiról, a terrorszervezet volt rakkai vezéréről van szó.
Felrobbantottak egy mecsetet a tálib uralom alatt álló Afganisztánban
A felelős feltehetően a még a táliboknál is szélsőségesebb Iszlám Állam helyi „tartománya” lehet.
Az orosz FSZB sorra jelenti be az Iszlám Állam állítólagos merénylőinek őrizetbe vételét
Egy hét alatt három különböző esetről számoltak be hivatalos közleményekben.
Az Iszlám Állam bosszút állna vezetői meggyilkolásáért, újabb harcra szólították fel a...
A szóvivő azt kérte a harcosoktól, használják ki az ukrajnai háborút, és folytassanak támadásokat Európában.
Merénylet egy buszpályaudvarnál Izraelben, az Iszlám Állam „beszivárgott kommandósai” a tettesek
A közelben lévő katonák meghallották a lövéseket, a helyszínre siettek, és agyonlőtték a támadókat.
Kövess minket Facebookon is!