Interjú
Kollár-Klemencz László: A Petőfi Rádió kiherélte az alternatív zenét
A zenész és író szerint gáz, hogy a kormány nem reagált Puzsér Róbert tüntetésére, és azt is elmondta az After adásában, hogy miért indított dalköltő képzést az ELTE-n.
Mérhetetlen cinizmus és súlyos hiányosságok – erős idézetek Gyurkó Szilvia interjújából
Videós interjút készítettünk a gyerekjogokkal foglalkozó Hintalovon Alapítvány vezetőjével, ebben a cikkünkben összefoglaltuk a főbb állításait.
Szétrohad a rendszer, semmi sincs rendben a gyermekvédelemben
A kormány évről évre lemond húszezer gyerekről, a működő szolgáltatások súlyosan hiányosok, komplett megyék vannak SNI-s ellátóhely nélkül, külföldre pedig azért pályáznak, hogy jobb legyen a...
Lázár János: Erőszak árán nem kell érvényt szerezni a Pride-ot tiltó törvénynek
A miniszter a Pride mellett a MÁV késéseiről, illetve a Fidesz jelenlegi támogatottságáról is beszélt egy interjúban.
A politikai komisszár mellé határtalan dilettantizmus is párosul – erős idézetek Gárdos Péter...
Orosz csapatokról, felkorbácsolt indulatokról és a Kádár-rendszer visszatéréséről is beszélt az író-rendező a Telexnek.
Orbán Viktor: A traktorján ülő békési gazdának is érdemes elgondolkodnia Ukrajna EU-tagságán
„Ha szétesik a központi iráni kormány, akkor az egész ország széteshet, és akkor destabilizáció kezdődhet” – mondta a miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában a közel-keleti helyzetről.
Magyar Péter szavazatot maximalizál, mi viszont megengedhetjük magunknak, hogy elveink legyenek –...
A publicista új mozgalma minden erejével azon lesz, hogy a Tisza Párt győzzön 2026-ban, de ha ez sikerül, utána oda akarja tartani a képletes kést Magyar Péter torkához, hogy ne éljen vissza a...
A kultúrpolitikának észre kellett volna vennie, hogy Mundruczó magyarságára büszkének kell lenni –...
Polgár Csabával, az Örkény Színház művészeti vezetőjével beszélgettünk Mácsai Pál örökségéről, a destruktív kultúrpolitikáról, a független színházak kivéreztetéséről és az SZFE-ügyről.
Polgár Csaba: A mai kultúrpolitika szereptévesztés, nem azért vannak ott, hogy megcsinálják a...
Bár ő az Örkény Színház művészeti vezetője, nem akar a következő Mácsai Pál lenni. Videós interjúnkban a kultúrpolitika felelősségéről, és a politikusok szereptévesztéséről is beszélgettünk.
Karácsony Gergely: Szerintem a kormány rájött, hogy amit eddig folytattak, az egy politikai...
A főpolgármester a Pride-ról és Rákosrendezőről is beszélt az Egyenes beszédben.









