Az ember, akinek a torka kapu a pokolba

A hörgéssel és súlyos breakdownokkal teli deathcore még mindig nem tartozik a népszerűbb zenei műfajok közé. Ezt talán semmi nem bizonyítja jobban annál, hogy az egykor a műfaj úttörőinek számító Bring Me The Horizon milyen magasra jutott el ahhoz képest, amikor kiadták a 2008-as Count Your Blessingst, és milyen döbbenten reagálnak a That's the Spirit esernyőjét magukra tetováltató új rajongók, amikor a tinglitanglizás után a zenekar előszedi a tényleg kemény régi számait. A műfaj viszont mégis reneszánszát éli, elsősorban a Lorna Shore-nak köszönhetően, ami az utóbbi években teljesen leuralta a színteret, és

olyan szintre emelte a deathcore-t, ahol utoljára a MySpace fénykorában volt, vagy talán még akkor sem.

Mindez főleg azért érdekes, mert a Lorna Shore 2009-ben még teljesen más felállással alakult meg, és a majdnem eredeti tagokból is csak ketten vannak már benne. 2018-ban az énekesük is lelépett, és bár a helyére érkezett CJ McCreeryvel úgy tűnt, hogy elkezd felfelé ívelni a karrierjük, őt egy év után kivágták a zenekarból, miután többen is szexuális zaklatással vádolták meg. A vele készült lemezük, az Immortal végül az ő hangjával is jelent meg, turnézni viszont már egy új énekessel, Will Ramosszal indultak el.

Ramos 2021-ben végül a zenekar állandó tagjává vált, a már vele készült To the Hellfire a zenekar addigi legnépszerűbb száma lett, az ezt követő EP, az ...And I Return to Nothingness pedig hivatalosan is megnyitotta a zenekar új korszakát. A Lorna Shore azóta két lemezt adott ki – a Pain Remainst 2022-ben és az I Feel the Everblack Festering Within Me-t tavaly –, és ez alatt a pár év alatt annyira népszerű lett, hogy három évvel a legutóbbi budapesti koncertje után egy arénaturnéval tér vissza Magyarországra, az előzenekarok között a műfaj egyik alapvetésének számító Whitechapellel.

Ehhez a felemelkedéséhez sok minden kellett az egyre grandiózusabb számoktól, az egyre mocskosabb breakdownokon át az egyre technikásabb riffekig. A legfontosabb viszont talán maga Will Ramos volt, aki mára a deathcore arca lett, akinek hörgésén még a műfajt egyáltalán nem ismerők is hüledezhettek az elmúlt években, miután nemcsak reakciós videók készültek a hangszalagjairól, hanem egy rakás vizsgálat után konkrétan tudományos kutatás is. Többek közt erről is beszélgettünk Ramosszal, aki emellett mesélt a belépéséről, a zenekar fejlődéséről, az új lemezről és az aktuális kedvenc mangáiról is.

„Eleinte nagyon stresszes volt. Mikor még új voltam, nem igazán tudtam, hogy ők mit akarnak, és akkoriban hatalmas volt a felhajtás a Lorna Shore körül. Ráadásul előtte sokat hallgattam őket, szóval volt egy kis imposztor szindrómám, nem voltam biztos benne, hogy megállom majd a helyem. Mármint érted, nagyon örültem neki, de a fejemben már volt egy kialakult kép a Lorna Shore-ról, úgyhogy rendkívül szürreális volt az egész” – mesélte Ramos. Végül persze jól kijöttek egymással, így nem tört meg a lendület, sőt, szerinte jobb dolgokat adnak ki most, mint amikor 2012-ben megjelent a zenekar első EP-je, a Bone Kingdom.

Ha már Bone Kingdom, a híres deathcore macskás videót is felhoztam, amivel a Lorna Shore már 2015-ben virális lett egyszer, és rögtön tudta, hogy miről beszélek. Szóval az biztos, hogy régóta követte a zenekart, és szerinte amúgy is vicces látni, hogy honnan indult ez az egész. A mostani felállásra viszont abszolút úgy tekint, mint az új, jobb Lorna Shore, ahol mindenki a maximumot nyújtja. „Most ott tartunk, hogy Moke, a basszerosunk sem áll le, hiába mondom neki, hogy haver, basszusgitáros vagy, játszhatsz kevesebb hangot, és amúgy jó lenne, ha vokáloznál kicsit. És akkor erre ő azt mondja, hogy nekem kurvára ezt kell nyomnom, és nyomja is, mint egy őrült” – mondta.

Arra, hogy milyen érzés, hogy a Lorna Shore ennyire befutott, Ramos azt válaszolta, hogy az egész nem is érződik valóságosnak, úgyhogy csak próbál nem gondolni arra, hogy milyen több tízezer ember előtt fellépni egy arénában vagy egy fesztiválon, és ugyanazokat a dolgokat csinálja, amiket régebben. Vagyis folyamatosan keresi a következő dolgot, amitől kicsit még inkább azt érzi, hogy él, legyen az a sportolás vagy valami új hobbi. Mint mondta, ahogy lemegy a színpadról, megint ugyanazt csinálja, amit addig, nem lett más ember, csak amikor hazamegy, egy kicsivel több pénz van a zsebében, amiből olyan dolgokra költhet, amiket élvez.

„Nem akarom, hogy az egész a fejembe szálljon, én csak zenét akarok csinálni és jól érezni magam” – tette hozzá. Mikor megkérdeztem, hogy mit csinál, ha lazítani akar, felhozta az egyik kedvenc hobbiját, az autókat, de rögtön hozzátette, hogy ebben semmi relaxáló nincsen – az szerinte adrenalinfröccs, aztán meg anyázás azon, hogy megint tönkrement valami. Úgyhogy ha nyugit akar, akkor inkább mangákat olvas. Mikor az interjú készült, akkor éppen a One Punch Mant, de a Kagurabachit is említette, aztán eljutottunk oda, hogy arról győzködött, hogy a Promised Neverland a legjobb manga valaha, az anime viszont szörnyű, úgyhogy ne nézzem meg.

Jóval furcsább hobbija volt Ramosnak az, amikor pár év alatt hangszalagokról szóló tudományos kutatások alanyává vált. Az akkoriban főként énekesek hangját elemző egykori operaénekes, Elizabeth Zharoff a Charismatic Voice nevű YouTube-csatornáján 2021-ben a To The Hellfire-t is kielemezte, aztán interjút is csinált az énekessel, ahol felmerült, hogy csináljanak vele egy gégetükrözést. Ramos azt mondta, Zharoff aztán később tényleg megkereste, hogy csinálják meg, ő meg úgy volt vele, hogy oké, de nem számított rá, hogy ebből ekkora dolog lesz, azt hitte, hogy csak ledugják a kamerát, megnézik, csinálnak pár videót és kész.

„Arra nem számítottam, hogy pont ott lesz a világ első számú fül-orr-gégész kutatója, aki amúgy ott dolgozik, és majd meg akarja nézni, aztán az összes kutató is meg akarja majd nézni, mert sosem láttak még ilyen embert. Szóval őket is odavitték, és végül ez lett belőle. Arra pláne nem számítottam, hogy tűket fognak szurkálni a torkomba. De szerintem nagyon jó, ha többet tudunk meg az emberi hangról, ez az én hangszerem, és tényleg mindig is kíváncsi voltam rá. Örülök, hogy megcsináltuk, talán kicsit túl lett tolva, de az biztos, hogy sokkal többet tudok a hangomról most, mint előtte” – mondta Ramos. Az egész folyamatról itt lehet többet olvasni.

Visszatérve a Lorna Shore-hoz: Ramos a tavaly megjelent, a Pain Remainshez képest jól hallhatóan másmilyen lemezről azt mondta, nem akartak újabb konceptalbumot csinálni, inkább az volt a cél, hogy minden számnak legyen egy saját, jól hallható identitása. Közben viszont azt is szerették volna, hogy továbbra is Lorna Shore legyen, annak is a leginkább grandiózus változata. Ezért írtak olyan számokat, mint az Unbreakable vagy a Lionheart, amik kifejezetten azért születtek, hogy a legnagyobb arénákban is jól szóljanak – előbbinél a mostani turnén látták is, hogy azok is üvöltötték a szövegét, akik semelyik másik számot nem ismerték.

Ramos arról is beszélt, hogy az előző lemez egy kitalált sztori volt, most viszont valóságos dolgokat akart bemutatni, és személyes inspirációkból fakadó történeteket akart elmesélni. De úgy, hogy az emberek értsék a szöveg mögötti szándékot is, mert a Pain Remains egyik számának, a Dancing Like Flamesnek az „A world without you isn’t meant for me” sorára emberek házasodtak össze, pedig nem erről szól a szám, hanem a gyászról. Ezért szól az Unbreakable végig arról, hogy megállíthatatlanok vagyunk, és ezért hozott be Ramos olyan témákat is, mint a Prison of Flesh-t inspiráló demencia, amivel a családjában sokan küzdenek.

Az I Feel the Everblack Festering Within Me így Ramos szerint is kísérletezősebb lett, mint az eddigi lemezeik, de még mindig magukat adják rajta, csak egy olyan verziót, amit eddig nem lehetett hallani. Amikor viszont megkérdeztem, hogy például a Sleep Token coverje után el tudna-e képzelni a Lorna Shore-ban is tiszta éneket, ha már gyakorolja ezt, azt mondta, hogy egyszer szívesen kipróbálná, de még nem tartanak itt, úgyhogy egyelőre ez megmarad hobbinak. A potenciális rajongói reakciókra pedig azt mondta, idővel minden zenekar változik, és ha véletlenül nem, az emberek pont abba kötnek bele, hogy minden szám ugyanolyan. Szerinte nem kell foglalkozni ezzel,

és a Bring Me The Horizon példájából is látszik, hogy elvesztettek pár ezer rajongót, de közben több millió újat szereztek, szóval amíg egy zenekar olyan zenét csinál, amivel elégedett, addig nem kell ezzel foglalkoznia.

„A kérdés az, hogy erőlteted a változásokat, vagy organikusan történnek. Ha erőlteted, az nem szokott jól elsülni. Ott a Suicide Silence, akik a 2017-es Tee-hee albummal a hörgős, súlyos deathcore-ból teljesen váratlanul váltottak tiszta énekre, sőt, falzettre. Az emberek nem erre számítottak, nem volt organikus a fejlődés. A BMTH lassan csinálta, és most a Lorna Shore is lassan csinálja, de az biztos, hogy a mi hangzásunk is változik. Csak hasonlítsd össze a Maleficiumot [a zenekar második EP-je] az új albummal. Ég és föld” – foglalta össze Ramos.

Azt, hogy hol tart most a Lorna Shore, Budapesten jövő csütörtökön lehet majd megnézni.