Ingatlan

Kétmilliárdért bárki beköltözhet Rubik Ernő volt villájába
A kertet majd kicsit gazolni kell. A Pasaréten található villát maga Rubik tervezte és építette 2000-ben, majd 19 évig volt az otthona.
Durván visszaesett a lakásépítés az év első negyedévében
Budapesten 42 százalékkal kevesebb lakás épült 2022 azonos időszakához képest.
Elszálltak az árak, eltűntek a vevők: 2014 óta nem látott mélypont a lakáseladásoknál
Tavaly alig több mint 120 ezer lakás cserélt gazdát, ennél még a koronavírussal sújtott 2019-2020 is jobb volt.
Hőcsapdában a magyar panelek lakói
A környező országokban már prioritás az épületek energiahatékonyságának növelése, Magyarországon évekkel ezelőtt leálltak azok az állami programok, amelyek segíthetnék az energiahatékonyságot javító...
Szolgálati lakásokkal játsszák ki az építési szabályzatot a 71 lakásos, balatonmáriafürdői...
A projekt ellen korábban 12 ezer civil írt alá tiltakozást, a hatóság mégis kiadta az építési engedélyt végül.
Megjelent egy utolsó szalmaszál, amibe az otthonfelújítási támogatástól elesők kapaszkodhatnak
Ha időközben rendezték a köztartozásukat, illetve már teljesítik az előírt bentlakási kötelezettséget, akkor megkaphatják a támogatást.
Fact-check: „Az állam egy új jogszabállyal ellopja a társasházi lakásokat”
Egy futótűzként terjedő írás szerint a globalista bankárok úgy akarják elvenni az emberek lakását, hogy jogi személlyé alakítják a társasházakat. Megnéztük, mi az állítás alapja, és mi igaz belőle.
Kövess minket Facebookon is!