Helyi tudósítás
Saját féltestvére erőszakolt meg egy 12 éves lányt Bőnyön
A 29 éves férfi már letartóztatásban van. Nyomoznak az ügyben.
MVM: Az épülő gyárak áramellátásához minden megvan, ami csak kell
A kormány szándéka szerint továbbra is az atomerőmű és a napenergia lesz a hazai villamosenergia-termelés alapja, a szélenergia a háttérben marad.
„Csak erről van szó a városban” – mondják a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány öngyilkosságáról
A helyiek szerint szomorú, hogy politikai ügy lett Szabó Zsolt halálából, aki azután vetett véget az életének, hogy egy helyi online újság a magánéletéről osztott meg információkat, és a szemére...
Bőkezűen osztotta a pénzt a kormány Szeged adóbevételeiből
A Szegedi Járás 13 települése között a Versenyképes Járások Programban 500 millió forintot osztottak szét, aminek a nagy része a városban befolyó iparűzési adóból jött. A polgármesterek örülnek a...
Az öngyilkosságot mi követjük el azzal, hogy ezt a működő rendszert felborítjuk
Víz azért is kell a tájba, hogy fenntartsa a hűtéssel járó párolgást. A Vízválasztó Fesztiválon Báder László geográfus beszélt a természetes légkondicionálókról.
A fideszes többség lesöpörte a „jogászkodást”, szerintük nem összeférhetetlen Fekete Dávid...
A törvény szerint nem lehet önkormányzati képviselő, akit a kormány tagja más tisztségre is kinevezett. Fekete Dávidot Navracsics Tibor miniszter miniszteri biztosnak nevezte ki, de a győri Fidesz...
Az egyházhoz kerül az a pécsi belvárosi közpark, aminek a fejlesztésére 800 millió forintot ígér a...
Eddig az önkormányzat és a civilek próbálkoztak, most az egyházmegye talán kormányzati támogatással élesztheti fel az elhanyagolt parkot. Majd egyszer.
Folyamatosan csökken a győri Audiban a létszám, Szijjártó az év végére mégis foglalkoztatási...
Szijjártó Péter olyan rekordot vizionált az Audi Hungaria kapcsán, amihez hirtelenjében csaknem ezerkétszáz dolgozót kellene felvennie a győri vállalatnak. Nem ezt látjuk.
Migránstáborról pletykáltak, szigorúan őrzik, de úgy tűnik, egy gimnázium költözhet Csermajorba
Rendőrök már nem cirkálnak Csermajorban, de az egykori tejipari szakközépiskolát ma is őrzik. Korábban menekülteket szállásoltak el itt, most várhatóan a kapuvári gimnázium felsősei költözhetnek be...
Tiszás dalárda lépett volna fel Pécsen, de egy kormánypárti képviselő résen volt
Aktivisták daloltak volna a bányásznapi megemlékezésen, de az énekkar nevében túl sok a politika.








