Felfüggesztett börtönre ítélték a tanárt, aki egy egyházi iskolában éveken át a lányok nyakát és lábát simogatta

Beismerte tettét, és felfüggesztett börtönt kapott a Csornai Járásbíróságon az a férfi tanár, aki az egyik győr-moson-soproni egyházi általános iskolában tolakodó érintésekkel zaklatta a serdülő lányokat. A vádiratról korábban itt számoltunk be.
Győr-Moson-Sopron vármegye egyik katolikus egyházi iskolájából 2024-ben került nyilvánosságra a hír, hogy egy férfi tanár rendszeresen tolakodó érintésekkel közeledett a 12–14 éves lányokhoz, és ha ezek az érintések nem is minősíthetők szexuális jellegűnek, a vádirat megfogalmazását kölcsön véve: a férfi „szándékosan túllépte az elfogadható közeledés határait”.
Kiskorúak veszélyeztetésért ítélték el
A Csornai Járásbíróság nemrég előkészítő ülést tartott az ügyben. Úgy tervezte, hogy a tanúkat külön helyiségben hallgatja meg, ám végül erre nem is volt szükség, mert a most 65. évében lévő tanár lemondott a tárgyalásról, a vádiratban róla írtakat beismerte, és elfogadta a felfüggesztett szabadságvesztésre vonatkozó indítványt.
Így négyrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt Németh Csaba bíró jogerősen egy év, tíz hónap börtönbüntetésre ítélte, és a büntetést három év próbaidőre felfüggesztette – tudtuk meg Ferenczi-Borbély Veronika ügyészségi szóvivőtől. A főbüntetés mellett öt évre eltiltották a férfit minden olyan foglalkozástól, amelynek során nevelő munkát végezhetne kiskorúak között.
Az ülés során kirajzolódó történet részletei egyeznek a Telex által korábban leírtakkal, amelyhez mi akkor a Szemlélek hitéleti magazin cikkét vettük alapul, mivel az ügyészség azt a döntést hozta, hogy pontos részleteket nem közöl az ügyben.
Pálcával simította végig a diák lábát
A tényállásban szereplő közeledések a 2021/2022-es és a rákövetkező tanévben történtek, a sértettek állítása szerint rendszeresen. A németszakos tanár hol a hátukat, hol a hajukat, hol a lábukat, hol a nyakukat simogatta. A tényállásban megállapítottak szerint egyikük lábán felfelé simított végig egy pálcával, és volt olyan sértett, aki azt állította, hogy 13 éves korában a férfi a mellkasához is hozzáért. Ezt is megállapította tényként a bíróság, de a mozdulat itt sem volt egyértelműen szexuális jellegű – hiszen akkor az más megítélés alá esne.
A lányok 2008-as és 2009-es születésűek, tehát 12–14 évesek voltak ekkoriban. Miután a nyomozás elindult, az ügyben felnőtt öregdiákokat is meghallgattak, akiket a vádlott korábban tanított, és a viselkedéséről hasonló emlékeket őriztek – ebből annak idején még nem lett botrány.
Korábban megírtuk: az ügy úgy pattant ki két éve, hogy először kikerült a netre egy videó, amin az iskola egyik tanárnője szólal meg. A felvétel nem sokkal később elérhetetlenné vált a YouTube-on. Még 2024 tavaszán, a Szemlélekben az egyik érintett lány édesanyja anonimitást kérve vállalta a nyilvánosságot, beszámolója szerint a hatóságok akkor nem látták bizonyíthatónak, hogy bűncselekmény történt.
Ám 2024 júliusára mégis visszavonták azt a megszüntető határozatot, amely nem állapított meg bűncselekményt, mert úgy látták, a vizsgálat nem volt elég alapos. Az említett cikkben megszólaló anya szerint lánya „évekig szenvedett” a tanár közeledésétől, csak amíg még kisebb volt, fel sem fogta, hogy igazából mi történik vele. A tanár már korábban közeledett a lányához, aki csak „nyolcadikos korában értette meg, hogy ezek visszaélések – addig nagyon szégyellte magát ilyen helyzetben”.
Amikor a lány egyre gyakrabban panaszkodott, anyja figyelmeztette, hogy ez kemény vád, és kérdezte: nem lehet, hogy valamit félreért?
A lánya pedig bizonygatta, hogy „hidd el, anya, nem értem félre”. Közben előkerült még másik három tanuló vallomása is más évfolyamból.
Az elmondottak alapján – és a kikerült videó tanúsága szerint – a helyi plébános volt ekkor az, aki szerepet vállalt az eljárás megindításában. Meghallgatta a lányokat, és a püspökségre is bement, hogy beszámoljon az esetről.
A tanárt 2024-ben elküldték az intézményből, az eljárást lefolytatták, a Győri Járási Ügyészség idén januárban vádat emelt, az ügy pedig most lezárult. A férfi, aki a nyomozás során tagadásban volt, a járásbíróság előtt beismerte tetteit, magyarázatot azonban ezúttal sem adott a viselkedésére. Megállapították végül, hogy mindezzel veszélyeztette a diákok érzelmi, erkölcsi fejlődését.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.