Pintér Bence: Harmadik alkalommal ülünk most úgy a díszteremben, hogy a Fidesz megfutamodott

Pintér Bence: Harmadik alkalommal ülünk most úgy a díszteremben, hogy a Fidesz megfutamodott
Győriek legalább voltak – Fotó: Laczó Balázs/Telex
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

„Jövő hétfőn ismét kísérletet teszünk, hogy elfogadjuk Győr költségvetését” – jelentette be Pintér Bence, mivel ismét határozatképtelen volt a képviselő-testület, így a vitát meg sem tudta nyitni. A város ellenzéki polgármestere felsorolta, miket tartalmaz a költségvetés, amiről tárgyalni kellene: elmondása szerint fejlesztéseket és egyensúlyt, amit október óta a hivatal munkatársaival közösen dolgoztak ki. „És ezt nem fogjuk átdolgozni” – jelentette be, válaszul a Fidesz–KDNP frakciónak, ami ezt várná.

Pintér Bence hozzátette, hogy a kormánypárti frakció a sport, a kultúra, az oktatás, a szociális ellátás, illetve a civilek terhére csoportosítana át milliárdokat a Győr-Szol és a Győr Projekt részére. „Olyan cégeknek adna, amelyeknél jelenleg nyomozás folyik. Ezt mi biztosan nem támogatjuk.” Felszólította Fekete Dávid Fidesz-KDNP frakcióvezetőt, hogy ha mégis ezt akarják, akkor nyújtsák be a módosító javaslataikat, mondják meg, honnan vennének el, vagy „ha félnek a felelősségtől, akkor támogassák a közgyűlés feloszlatását, amelyet ismét be fogok terjeszteni.”

Pintér szerint ettől a felelősségtől fél a Fidesz, ezért nem jött el újból a közgyűlésre. A következő – szintén rendkívüli – ülést március 2-a 18 órára tűzte ki. Az időhúzás azért sem szerencsés, mert addig sem a sportintézmények, sem a kulturális egyesületek vagy a civil szervezetek nem juthatnak a pénzükhöz, nem tudnak pályázni. A határidőből ugyanakkor még nem csúsztak ki, mert az március 15-e.

A győri díszterem fele azért megtelt – de ismét csak győriekkel, a képviselői padsorokból majdnem mindenki hiányzott. A polgármester mögött álló Tiszta Szívvel a Városért frakció megjelent öt fővel, illetve még Hajtó Péter független képviselő jött el a pénteken meghirdetett rendkívüli ülésre.

Összesen tehát hat fő a 22-ből, így ismét határozatképtelen volt a közgyűlés.

Tárgyalták volna pedig a Győr-Szol-ügyet, a város 2026-os költségvetését, illetve mellette még 16 napirendi pontot, köztük a díszpolgári címek és a Pro Urbe-díjak kitüntetettjeit. Ez utóbbi díjakat a március 15-i közgyűlésen szokás átadni, bár tavaly ez is elmaradt.

A Fidesz-frakció délelőtt jelentette be, hogy nem vesz részt az ülésen, döntésüket azzal indokolták, hogy a költségvetés „a jelen formájában nem jó, nem biztosít elég forrást a győri létesítményeknek”. Boncsarovszky Péter, a frakció helyettes vezetője megismételte, amit a pénteki összevont bizottsági ülésen a fideszes többség elfogadott: szerda estig várják, hogy megérkezzen a költségvetés átdolgozott tervezete. Ha ez nem történik meg, módosító javaslattal élnek és kezdeményezik a rendkívüli közgyűlés összehívását.

Pintér Bence a bizottsági ülésen maga is többször kérte, hogy az ellenoldal tegye meg módosító javaslatait, hiszen erre minden joguk megvan. Ugyanitt Győr jegyzője jelezte, hogy ilyen rövid idő alatt nem várható el a munkatársaitól, hogy a több hónapig készült költségvetést alapjaiban dolgozzák át. (Az eredeti tervezet mintegy 88 milliárdos bevétellel és ugyanekkora kiadással számol, tehát egyensúlyi költségvetést állítottak össze.)

„A győri Fidesz-KDNP frakció a városért dolgozik, az a célja, hogy a város fejlődjön, haladjanak a dolgok, a balhékban azonban nem akar részt venni, azért a hétfő esti közgyűlésen nem vesz részt” – mondta délelőtt Boncsarovszky.

Néhány órával később Hajtó Péter független képviselő nyílt levelet címzett Pintér Bencének, hogy vonja vissza a közgyűlési meghívót, hogy „a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek és munkatársainak ne kelljen indokolatlanul, munkaidejükön túl szolgálatban maradni”. Hajtó leszögezte, hogy ha ezt nem teszi meg a polgármester, ő elmegy ülésre, mert „kötelességének érzi a részvételt”, de ilyen körülmények között „az ülés aligha szolgálja a város érdekeit, inkább politikai showműsorrá válik, mintsem érdemi döntéshozatallá”.

Az előzmények

Pintér Bence február első napjaiban jelentette be, hogy feljelentést tesz a Győr-Szol és a Győr Projekt ügyében, egyben kezdeményezi a győri közgyűlés feloszlatását, mert szerinte alig 9 hónap alatt eltűnt a Győr-Szol Zrt. kezelésében álló önkormányzati lakáskassza csaknem egésze, ami legalább 1,7 milliárd forint. A Győr-Szol és Sárkány Péter az elejétől tagadta ezt, közleményükben azt írták, „a tények meg nem értése, tudatos vagy hozzá nem értésből fakadó félremagyarázása alkalmas a lakosság félrevezetésére, félelemkeltésre”, és jelezték, hogy megteszik a szükséges jogi lépéseket. A Győr-Szol elnök-vezérigazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy ezt a napokban megtette, ugyanis ebben az ügyben ő is, a vállalata és a munkatársai is patyolat tiszták.

Mivel a győri közgyűlés nem oszlatta fel magát, Pintér Bence múlt hét péntek délutánra tüntetést szervezett a városban. Ehhez igazodva a közgyűlés is csak délután hat órakor kezdődött volna, de a Fidesz–KDNP frakció a pénteki bizottsági ülés után bejelentette, hogy nem megy az esti közgyűlésre. Hétfő délelőtt a Fidesz-frakció helyettes vezetője, Boncsarovszky Péter jelentette be, hogy az aznapi rendkívüli közgyűlésre sem mennek el.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!