Magyar Péter: Mit folytatnak? Azt mondják a szögediek, hogy a lopást!

Magyar Péter: Mit folytatnak? Azt mondják a szögediek, hogy a lopást!
Fotó: Bálint András / Szegeder
Koller Hanna
Szegeder

„A Tisza meg fogja nyerni az összes Csongrád-Csanád megyei körzetet” – jelentette ki Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke hétfő este Szegeden, a Széchenyi téren. Hét óra előtt egy érkező társaság épp arról beszélgetett, hogy kevesebben vannak, mint várták, de már ekkor is sokan voltak a téren, még a füves területeken is álltak emberek. Többen közülük más csongrád-csanádi településekről vagy a Vajdaságból jöttek. Magyar a délutáni makói eseményéről érkezett Szegedre, így volt egy kis csúszás.

Magyar beszédét azzal kezdte, két éve nem gondolta volna, hogy a Tisza Magyarország legerősebb, legfelkészültebb politikai közössége lesz. Állítása szerint a szombati ajánlásgyűjtés idején volt, hogy másfél órát kellett a választóknak sorban állniuk egy aláírásért. Szerinte ezzel szemben a Fidesz gyávaságból nem pultozott a legtöbb helyen, de ahol mégis megtették, oda csak annyian mentek, mint a DK-s standokhoz.

A Tisza Párt elnöke üdvözölte a szegedi Fideszt is, ami szerinte nincs annyira jó hangulatban a szombati „kudarcuk” után. Számonkérte Mihálffy Béla KDNP-s országgyűlési képviselőt és Farkas Levente Fidesz-frakcióvezetőt, hogy hol voltak a gödi akkumulátorgyárban történt szennyezés idején, az MNB-s pénzek eltűnésekor, amikor olyan magas a kórházi fertőzések aránya, amikor súlyos visszaélések történtek a gyermekvédelemben vagy amikor a szegedi kkv-k helyett dél-koreai és kínai cégeket támogattak 500 milliárd forinttal.

„A komcsik nem hazudtak annyit, mint maguk” – mondta, már általánosságban a Fideszre értve. „Azt mondták, nem lesznek jelöltjeink. Lettek. Értem, hogy önöknek furcsa, ha valaki a versenyszférában dolgozott. De ha hazudnak, uszítanak, akkor legyenek konzisztensek” – jegyezte meg arra utalva, hogy a kormány úgy kritizálja a Tisza által igazolt Shell-alelnököt, Kapitány Istvánt, hogy tavaly szeptemberben kötött megállapodást a céggel. Arra is rámutatott, hogy a Tiszának van programja, igaz, „apróbetűs, és nincsenek benne képek”, a Fidesznek meg csak annyi, hogy „folytatjuk”. „Mit folytatnak, kedves Mihálffy Béla, kedves Farkas Levente? Azt mondják a szögediek, hogy a lopást.”

Ezután bemutatta Stumpf Péter politológust, a Tisza jelöltjét a Csongrád 1-es választókerületben, aki fontos feladatnak jelölte ki a szegedi klinika elavult tömbjeinek felújítását, valamint azt, hogy a BYD-gyár az emberek egészsége érdekében kizárólag szigorú szabályok szerint működhessen. Szerinte a Tisza a garancia arra, hogy nem hozhatnak tízezerszámra vendégmunkásokat Szegedre, akik elveszik majd a magyarok munkáját. Emellett környezetvédelmi minisztériumot és hatóságot is létrehoznának, mert nem engedik, hogy megismétlődjön, „ami Gödön és Debrecenben történt”. Stumpf Péter rövid beszédében azt mondta: azért indult el a Tisza jelöltjeként, mert felelősséggel tartozik a gyerekei jövőjéért, hogy ne kelljen külföldre menniük, és elmondhassa nekik, az első sorban harcolt egy tisztességes világért. Egyetemi oktatóként úgy véli, zsákutca az egyetemek alapítványokba helyezése.

Ezután Gajda Attila tanár, edző, a másik, részben szegedi választókerület (Csongrád 2.) tiszás jelöltje vette át a szót, aki a helyi infrastruktúra fejlesztésére helyezte a hangsúlyt. Tudomása szerint a térségben vannak olyan utak, ahol nem az a kérdés hogy eljutunk-e a célhoz, hanem az, hogy egyben marad-e az autó. Az évek óta ígérgetett harmadik szegedi hídról pedig azt mondta: ez „nemcsak Szeged, nemcsak a környék ügye, hanem a munkába járásé, a fejlődésé, a gazdaságé”. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a beruházás vállalt határidővel és átlátható módon valósuljon meg.

Magyar szerint április 12-én népszavazás lesz. Lehet választani a korrupció vagy a tiszta közélet, „az aljas, hazug propaganda” vagy a igazság között. Lehet választani a keletet, a diktátorokat, a türk tanácsot, vagy Európát, az Európai Uniót minden hibájával együtt. „Április 12-én egy kérdést kell minden magyar embernek feltennie: akarja-e hogy maradjon Magyarország egy maffiaállam a maffiafőnökkel, Orbán Viktorral együtt vagy ne.”

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!