Győr ellenzéki polgármestere megbeszélésre hívta volna a városába érkező Orbán Viktort, a 4iG erre visszavonta az akkreditációját
„Miután megtudtam, hogy Orbán Viktor március 2-án Győrbe látogat a 4iG
Csoport és a Rába Járműipari Holding meghívására szervezett eseményre – ahová engem és alpolgármester urat is invitált a cég –, február 24-én meghívót küldtem miniszterelnök úrnak” – írta Győr ellenzéki polgármestere a Facebook-oldalán.
Pintér személyes megbeszélést szeretett volna Győr aktuális fejlesztési elképzeléseiről, a gazdasági együttműködési lehetőségekről, valamint a várost érintő stratégiai kérdésekről. „Lehet, hogy a Fidesz-kormány már letett Győrről, de én továbbra is hiszek abban, hogy a kormányzat és a városvezetés közötti közvetlen párbeszéd hozzájárul Győr további fejlődéséhez és Magyarország gazdasági erősödéséhez” – tette hozzá a városvezetői posztot a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület színeiben 2024-ben elnyerő Pintér Bence.
Válasz nem érkezett a meghívására,
mármint a Miniszterelnökség részéről, de jött egy levél a 4iG-től. A cég azt írta, hogy a rendezvényre való regisztrációkat a polgármester és az alpolgármester számára visszamondják az „üzleti protokollra” és a program „nemzetgazdasági jelentőségére” hivatkozva. Azt is írták, a részvételt sajnálatos módon egy szűkebb üzleti partneri körre kellett korlátozniuk, így az eseményen való személyes részvételt nem áll módjukban biztosítani.
Pintér Bencének ez volt a második próbálkozása a miniszterelnökkel. Tavaly novemberben felajánlotta, hogy legyen Győrben a Magyar Péter – Orbán Viktor vita, ha már mindketten egyszerre érkeznek a városba. Orbán ugyanis a DPK-gyűlésre ment Győrbe, ugyanaznap pedig erre a rendezvényre nagygyűlést szervezett Magyar Péter is a városban.
Annak a meghívásnak sem tett eleget a kormányfő, Pintér viszont találkozott Magyar Péterrel. Orbán júliusban szintén járt már Győrben, akkor az Audi rendezvényére érkezett, de ugyanúgy nem találkozott a város polgármesterével. A miniszterelnök tárgyalódelegációjában a fotók tanúsága szerint a helyi Fidesz-frakció vezetője, az azóta miniszteri biztossá kinevezett és országgyűlési képviselőjelöltként induló Fekete Dávid vett részt, nem pedig Győr polgármestere.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.