Gulyás Gergely

Gulyás Gergely állítja, hogy a sajtót nem érinti a szuverenitásvédelmi törvényjavaslat
Varga Judit volt igazságügyi miniszter viszont nem egészen erről beszélt. Az ellenzék is támadta a javaslat túlságosan általános megfogalmazásait.
Nevelésügyi és vidékfejlesztési kormánybizottság is alakult, mindkettőt Orbán Viktor vezeti
A kormányfő kezében fut majd össze a nevelésüggyel és vidékfejlesztéssel kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolása és felügyelete.
Karsai Dániel megköszönte Gulyás Gergelynek a jókívánságokat, de nem tud mit kezdeni a csoda...
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón fejtette ki a saját és a kormány véleményét az eutanázia ügyében, és jobbulást kívánt az alkotmányjogásznak.
Gulyás Gergely az L. Simon-ügyről: Orbán Balázs nagykorú
Gulyás nagyra tartja a Nemzeti Múzeum volt igazgatóját, de szerinte Csák János jól döntött, hogy kirúgta. A kifogásolt fotókiállítással ugyanakkor Orbán Balázsnak nem volt baja.
Gulyás Gergely szerint az emberi életről nem az embernek kell rendelkeznie
Majd a halálbüntetéshez hasonlította az eutanáziát. Megtudtuk, hogy a háború mögött is Soros áll, és hogy az év végére végre egy számjegyű lehet az infláció, amely az euróövezetben októberben már...
Csok pluszról, Orbán–Putyin-találkozóról, gázai magyarokról és a szuverenitásvédelmi törvényről is...
Új városi csok pluszt jelentett be a kormány, Gulyás Gergely szerint 15 magyar állampolgárról tudnak Gázában. 75 milliárd forinttal támogatják a Nobel-díjas Krausz Ferenc kutatóközpontját. A...
Kormányinfót hirdettek szerda estére, Csák János is ott lesz
Délelőtt Orbán Viktor a Karmelitában fogadta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikust, és további támogatásokról tárgyaltak.
Gulyás az Orbán–Putyin-találkozót kritizáló amerikai nagykövetnek: Nézegessen inkább...
A kancelláriaminiszter a német nagykövetnek is ajánlott némi olvasnivalót, de nem árulta el, miért kerülte Orbán Putyin előtt a „háború” kifejezés használatát.
Gulyás: Megszüntetjük a tervezett Dél-budai Centrumkórház projektcégét
A miniszter szerint sincs értelmük azoknak a cégeknek, amik nem végeznek érdemi munkát. Legkésőbb jövő júniusban megszűnhet a DBC Zrt. is, amiben Kocsis Máté felesége is igazgatósági tag.
Kövess minket Facebookon is!