Gulyás Gergely állítja, hogy a sajtót nem érinti a szuverenitásvédelmi törvényjavaslat

2023. november 28. – 18:30

Másolás

Vágólapra másolva

A szuverenitásvédelmi törvényjavaslatnak nincsen a sajtót érintő hatása, válaszolta a Hvg.hu kérdésére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A portál a Parlamentben kérdezte a politikust az igazságügyi bizottság előtt tartott éves meghallgatása után.

Arra a kérdésre, hogy a törvényjavaslatnak milyen sajtót érintő hatása van, Gulyás azt válaszolta: „nincs ilyen”. A következő kérdés az volt, hogy például a HVG számíthat-e arra, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal a szerkesztőséget vizsgálja majd. Mi alapján döntik el például, támogatta-e a lap tiltott módon bármely párt kampányát? A miniszter erre azt válaszolta: a javaslat csak a pártok kampányairól, annak tiltott finanszírozásáról szól.

„Nem érinti a szerkesztőségek szabadságát vagy a sajtószabadságot, így nem látom, hogy a szuverenitásvédelmi törvényjavaslat bármilyen veszélyt jelentene a sajtóra” – mondta Gulyás Gergely.

A sajtót technikailag annyiban érinthetik elfogadása után a törvényben megfogalmazottak, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal elvileg vizsgálhatja finanszírozásuk részleteit.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter viszont nem egészen erről beszélt a törvényről és a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosításról szóló keddi vitanapon. Varga ugyanis azt mondta: „határainkon belül pedig az idegen érdekek kiszolgálóit kell rendre visszavernünk, akik nagy, nemzetközi NGO-hálózat által, guruló dollárok segítségével vagy éppen a fősodratú, progresszív, liberális médián keresztül próbálják aláásni a magyar érdekérvényesítést” – írta a 444.hu.

A keddi parlamenti vitán több ellenzéki képviselő is felrótta a kormánypártoknak, hogy a törvényjavaslat túlságosan általános megfogalmazásaiból a sajtót érintő vizsgálatok is következhetnek. A DK-s Arató Gergely például a Szuverenitásvédelmi Hivatalt „új koncepciós szervezetnek” nevezte, amelynek szerinte az lesz a feladata, hogy bármikor bárkit – akár pártot, civil szervezetet vagy sajtóterméket – megvádolhasson azzal, hogy külföldi ügynök.

Korábbi cikkünkben a javaslat szövegének elemzése alapján azt írtuk a Telexen: van benne olyan passzus, ami bármit jelenthet. A Szuverenitásvédelmi Hivatal például bármikor kérhet a Telextől is akármilyen érzékeny adatot, akár a működésünkkel, támogatásainkkal kapcsolatban. Számunkra ez közvetlenül vagy közvetve anyagi kárt jelenthet, nem nehéz belátni, hogy nehezebbé teszi a működésünket.


A Telex kiemelten kezeli a sajtószabadság veszélyeztetésének ügyét. A szuverenitásvédelmi törvény része ennek a folyamatnak, ezzel kapcsolatban az alábbi cikkeinket javasoljuk:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!