El a kezekkel!

Legfontosabb

2023. október 25. – 11:30

El a kezekkel!
Illusztráció: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A szuverenitás védelmének álcája alatt hadat üzent a kritikus sajtónak a kormányzó hatalom. Putyin Oroszországából már ismerős jelszavakkal ígérték a „külföldről finanszírozott” média megregulázását, törvény- és alkotmánymódosításra készülnek.

Hogy mi vár a kritikus, hatalomtól független sajtóra, még nem tudjuk, de ne legyenek illúzióink, láttunk már ilyet. Tudjuk, korábban hova vezetett, amikor a kormány – ahogy most fogalmaznak – „borsot akart törni” valaki orra alá: komplett intézmények, tudományos műhelyek, sajtótermékek, cégek lehetetlenültek el vagy tűntek el végleg.

Ha csak a médiát nézzük: felszámolták szinte a teljes vidéki nyilvánosságot, megszüntették a Népszabadságot, lenullázták az Origót és egyszerű kormányzati üzenőfallá silányították az Indexet is. Az új üzenet pedig egyértelmű: itt nem állnak meg. Az új jelszó a szuverenitás védelme, de senkinek ne legyenek kétségei, ez nem a nemzet érdekeinek a védelméről szól, hanem hadüzenet a civil szervezetek és a kormánytól függetlenül működő sajtó ellen.

A Telex a napokban ünnepelte a harmadik születésnapját. Ünnepeltük az olvasóinkat, támogatóinkat, akik nélkül nem jöhetett volna létre a lap – indulásunk óta közel 70 ezren támogattak minket, és sok ezer olvasónk rendszeres havi támogatással fejezi ki felénk bizalmát –, és büszkén tekintettünk vissza elért eredményeinkre, sikereinkre, díjainkra. Egy normálisan működő országban, egy ideális világban erről szólna egy lap születésnapja. De most nem tudunk csak ünnepelni, ismét helyzet van, a kormány továbbra is ellenségeket keres, és újra a szabad sajtót találta meg.

A Fidesz az állami hirdetéseken keresztül hatalmas médiabirodalmat finanszíroz, miközben a független sajtót még az alapvető információktól is elzárja. Emellett milliárdokból fenntartott trollhadsereg harsogja pártutasításra, hogy a független sajtó ellenség, napi szinten terrorizálva ezzel nemcsak bennünket, hanem a magyar médiafogyasztók többségét is.

A nem központilag irányított média életét tehát már most is számos eszközzel próbálják megnehezíteni. A „szuverenitásvédelem” emlegetése mögött álló szándék pedig világos: fokozni szeretnék a nyomást a megmaradt szabad szerkesztőségeken. A kormány eleve uralja a médiapiac nagyobbik felét, de az ország legnagyobb hirdetőjeként még messzebbre ér a keze.

A Telex olvasói támogatásra, hirdetési bevételekre és esetleges külföldi pályázati forrásokra támaszkodhat. Utóbbiak egyébként olyan források, amelyek segítettek nekünk a Telex Akadémia elindulásában, a podcaststúdió felépítésében, illetve néhány nagyobb tényfeltáró anyag, mint díjnyertes filmünk a Tisza szennyezéséről vagy a valaha a magyar gazdaság motorjának számító divatipar sorvadásáról szóló cikksorozat létrejöttében. Ugye milyen veszélyesek? Az ilyen források elérését tervezi most megnehezíteni a kormány, és mivel már a hirdetési piacot is masszívan befolyásolja – jövőre például a reklámadó jelenthet majd újabb csapást a nem állami pénzekből kitömött médiára –, a legbiztosabb védőhálót tényleg az olvasóink támogatása jelenti.

A Telex egy teljesen egyedülálló kísérlet arra, hogy oligarchák nélkül, alulról építkezve, munkánkba külső beleszólást nem engedve működtessünk egy több millió olvasót elérő, nagy hatású, országos lapot. Egy szerkesztőséget, ahol csak a szakmai elveinket kell követnünk, ahol kívülről senki nem szólhat bele abba, hogy miről mit írjunk.

Ha a magyar média számára itthon is elérhetőek lennének olyan források, amelyekhez bárki, szakmai szempontok alapján férhet hozzá, akkor valószínűleg nem lenne szükségünk arra, hogy külföldön is keressünk ilyen lehetőségeket. De Magyarországon nincsenek ilyenek. Itthon egyetlen szabályt érvényesít a sajtópiacon az állam: aki a kormány barátja, az különböző módokon kaphat az adófizetők pénzéből, aki pedig nem a kormány utasítására működik, az fenyegetést és szuverenitásvédelmi törvényt kap, borsot az orra alá. Vagy egész egyszerűen csak bezárják.

Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit” – olvasható az Alaptörvényben, mégis szinte minden napra jutnak olyan esetek, amik ennek semmibe vételéről szólnak. És a most készülődő akció is ezt, a szabad tájékoztatást akarja eltiporni. Ne hagyjuk!

Üzenjük a kormánynak: el a kezekkel a szabad sajtótól, el a kezekkel a Telextől!

Ahogy már többször leírtuk: a Telex továbbra is egy szabad, autonóm szerkesztőség, közösség, amely semmilyen politikai vagy gazdasági hatalomtól nem függ, és kizárólag szakmai szempontok alapján dönti el, mi és hogyan kerül az újságba. Mindezt több tízezer támogatónk mikroadományai teszik lehetővé, a hirdetési bevételeken és a nemzetközi pályázati forrásokon túl ugyanis ez a működésünk alapja.

Támogasd te is rendszeresen a Telexet, állj be a támogatóink közé! Ha elég sokan vagyunk, az nekünk is erőt ad, és pajzsot jelent minden támadással szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!