Fővárosi Önkormányzat

Elkezdték a fővárosi túlélőcsomag teljesítését: 16 milliárd forintos hitelt venne fel Budapest
A javaslatra 18-an igennel szavaztak, a kormánypárti képviselők tartózkodtak.
Megnéztük, jár-e a Lánchíd hatmilliárdja a fővárosnak, és be tudná-e hajtani
Feltűnő, hogy a nagy politikai vita ellenére egyelőre senki sem akar bírósághoz fordulni.
A főváros 4 milliárd forintért árulja a Rác Hotelt
Az eladás mellett a hosszú távú bérbeadás is az opciók között van. A befolyt összegből fedeznék a budai hotelhez tartozó Rác fürdő újranyitását.
Villáktól és iskolai épületektől is szabadulna a főváros
Az eladásokból 18 milliárdos bevételt várnak, amit működési költségekre fordítanak majd, például buszokba vesznek üzemanyagot.
A főváros nem adja át a szakrendelőit az államnak
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a BKV veszteséggel számoló üzleti tervét, a rendőrfőkapitányi beszámolóból pedig kiderült: nőtt az emberölések száma Budapesten.
Nincs bevétele a fővárosnak a busz- és villamosmegállók reklámjaiból az önkormányzat szerint
Nincsenek közterületi reklámfelületei, az utcai hirdetőoszlopok is csak 65,6 milliót hoztak 2021-ben.
Hétfőtől drágul a taxizás Budapesten
Egy éven belül ez a második emelés, most tíz százalékkal kérnek el többet.
A nyári szünetben esténként a gyalogosoké lehet a pesti alsó rakpart
Erről az elképzelésről beszélt Erő Zoltán, Budapest főépítésze.
A kormány gyorsan gondoskodott arról, hogy ne legyen verseny a taxisok között
Azt nem tudni, mitől olyan erős a taxislobbi, hogy egyetlen napon belül a kormány harcba szálljon értük, de az biztos, hogy ezen a piacon lényegében megszűnt a piaci verseny. A főváros felvetette a...
Kövess minket Facebookon is!