Föld
Lázár János: Szerintem más politikusnak se ártana, ha időnként a földön vagy legalább terepen...
Lázár regisztrált őstermelő lett, visszatért ezzel „az eke szarvához.”
Átlátszó: Rogán Barbara és családja szerződése a földekről továbbra is érvényes az eladói oldal...
A lapnak megszólalt az eladói oldal, azt mondta, „továbbra is várják a pénzt a földekért”.
Márciusban repül el bolygónk mellett az év legnagyobb és leggyorsabb aszteroidája
A NASA potenciálisan veszélyesnek minősítette az aszteroidát, de mindenki megnyugodhat, még így is nagyon messze lesz tőlünk.
2021-ben tovább gyorsulhat a Föld forgása
Évek óta tartó lassulás után 2020-ban váratlan fordulat történt.
1880 óta a mostani volt a második legmelegebb november a Földön
Az eddigi öt legmelegebb novembert 2013 óta jegyezték fel.
Bártfai-Mager Andrea elfelejtette feltüntetni a tavaly szerzett földjeit a vagyonbevallásában
A nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter idén már tovább is adott a mezőzombori legelőkön.
Egyre furcsább módszerekkel próbálják begyűjteni az űrszemetet
Egyre több cég próbál valamiféle megoldást találni a több százezer darabból álló űrszemét összeszedésére és megsemmisítésére.
Most még nem vehetnek a cégek termőföldet, de ez a jövőben változhat
A kormány jogi személyiséget adna a családi gazdaságoknak. Most még csak magánszemélyek vásárolhatnak földet, de ez hamarosan megváltozhat.
A gazdálkodók két százaléka használja a magyar termőföldek kétharmadát
Az Orbán-kormány sem csökkentette érdemben a nagybirtokok arányát. Közben két évtized alatt egymillió ember felhagyott a földműveléssel.
Legújabb cégszerzésébe talán még Mészáros Lőrinc is beleszédült
Mészáros Lőrinc tavaly januárban megvett egy jelentős tiszántúli agrárcéget, májusban túladott rajta, idén júniusban pedig ismét megszerezte, majd kihozta a felszámolási eljárásból.







