Átlátszó: Rogán Barbara és családja szerződése a földekről továbbra is érvényes az eladói oldal szerint
2021. február 12. – 20:06
frissítve
Rogán Barbara földjeivel kapcsolatban kereste meg az Átlátszó a földeladásról szóló szerződés eladói oldalát, Barna Izabellát. Barna arról a szerződésről, melyet Rogán Barbara még leánykori nevén írt alá, azt mondta,
„Én csak annyit tudok, hogy van közöttünk egy adásvételi szerződés, és amit még meg kell csinálniuk, annak teljesülnie kell”.
Barna a lapnak adott nyilatkozatában azt mondta, az eladói oldalról a „szerződés érvényes, eladták a földet, várják érte a pénzt”. Ahogy azt megírtuk, Rogán Antal a Magyar Nemzetnek pénteken azt mondta, új feleségének semmilyen föld nem került a tulajdonába, a Budapest Bank a vásárláshoz semmilyen hitelt nem folyósított.
Február elején járta be a hazai sajtót a hír, miszerint Rogán Antal új felesége, Rogán Barbara és családtagjai hatalmas földbirtokot vásárolnak Északkelet-Magyarországon. A földek összértéke meghaladja az 1,6 milliárd forintot, az összeg túlnyomó részét pedig a vásárlók a Budapest Banktól felvett hitelből kívánták fedezni. A hír alapját február elején egy adásvételi szerződés adta, melyet az egyik érintett település, Tardona önkormányzata töltött fel honlapjára. Az eladók és a vevők által egyaránt szignózott, ügyvédi pecséttel ellátott szerződés 2020. november 20-i keltezésű, egyebek mellett az szerepel benne, hogy miután a mezőgazdasági igazgatási szerv is jóváhagyta, a vevőknek 90 napon belül el kell utalniuk az összeget, amelyben a felek megállapodtak (1 664 191 600 forintot).
Arról, hogyan lehetséges az, hogy Rogán Barbara és a szerződésben szereplő többi vevő tulajdonába nem került föld, illetve hogy nem történt meg a hitel folyósítása, itt írtunk részletesen.
Rogán Antal a Magyar Nemzetnek azt is nyilatkozta, „egyik orgánum sem kereste meg az üggyel kapcsolatban”, a februári cikk megjelenése előtt azonban lapunk kereste Rogánt. A minisztériuma sajtóosztályának címzett levelünkben arról érdeklődtünk február 2-án, hogy valóban az adásvételi szerződésen szereplő nőt vette-e el a miniszter (Rogán Barbara ugyanis még a leánykori nevét viselte novemberben), és ha igen, Rogán tudott-e a földügyletről, valamint nem tartja-e aggályosnak, hogy az állami kontroll alatt álló Budapest Banktól vesznek fel a vevők ilyen nagy összegű hitelt. Megkeresésünkre a mai napig nem kaptunk választ.