Megnéztük Rogán Barbara földjeit

Legfontosabb

2021. február 4. – 07:58

frissítve

Megnéztük Rogán Barbara földjeit
A csokvaományi földek a mezőgazdasági központtal – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ha elnézünk a csokvaományosi temető felett magasodó domb tetejéről Kismezőpuszta felé, hatalmas termőföldeket látunk, a háttérben pár mezőgazdasági épülettel. Ez is része annak az 1022 hektáros területnek, amit novemberben vásároltak meg egy nyilvános adásvételi szerződés szerint. Az egyik vevő neve a hét eleje óta ismert, ő Rogán Antal új felesége, akivel pár héttel azután házasodott össze a kabinetminiszter, hogy a nő és családja nyélbe ütötték életük üzletét. 83 millió forintot fizetnek saját zsebből, a maradék 1,5 milliárdot a Budapest Bank hiteléből állják. Innentől kezdve már csak a jó időjárásban és a mezőgazdasági támogatásokban kell bízniuk Obrusánszkiéknak, hogy ne legyen gond a törlesztésnél. Új nagybirtokosai vannak Borsodnak, a nem mindennapi üzlet és a kabinetminiszter közelsége pedig a helyieket is megmozgatta.

Még alig szállt fel a reggeli köd a festői szépségű, borsodi Csernely-patak völgyében, amikor szerdán leparkoltunk a Lénárddaróc melletti mezőgazdasági épületek előtt. Korábban a helyi téesz központja volt itt, aztán a kétezres évek elején egy Amerikából hazaköltöző magyar férfi vette meg, a környező hatalmas földterületekkel együtt. Bár korábban Amerikában is volt farmja, szívügyeként tekintett az itteni földjeire, a helyiek máig szívesen emlékeznek rá vissza.

Birtokai kilenc települést érintettek, több legelőt, szántót és erdőt is magába foglaltak, jó pár közülük belenyúlt a Natura2000-es természetvédelmi területekbe. Azt mondják, rönkházépítő céget szeretett volna létrehozni, de tragikus halála miatt ez nem jött össze. Két testvére örökölte meg a földeket, amiket később bérbe adtak. Miután idősebbek lettek, egyre terhesebbé váltak számukra az itteni teendők, és visszavágytak Amerikába. Közel öt évig árulták a földeket, ami nem is olyan meglepő, ha azt nézzük, hogy a mintegy 1022 hektáros területet egyben szerették volna értékesíteni.

Az esküvő előtt bevásárolt a család

„Kinek lenne itt annyi pénze, hogy megvegye?” – értetlenkedett egy csokvaományi férfi, amikor arról kérdeztük, hogy miért nem volt helyben érdeklődés a terület iránt. Aztán mégis lett egy család Dédestapolcsányból, akik nyíregyházi üzlettársukkal meglátták a lehetőséget a környékben. Mindez pedig azért is érdekes, mert

a dédestapolcsányi család egyik tagját ma már Rogán Barbarának hívják.

Bár Rogán Antal nem sietett eldicsekedni friss, harmadik házasságával, az interneten fellelhető korábbi információk alapján be lehetett azonosítani, kiről lehet szó. Rogán Barbara korábbi családnevére (Obrusánszki) keresve a Google az első találatok között dobta ki a nagy értékű földvásárlásról szóló adásvételi szerződést, amelyről a média kedden beszámolt.

A földügyletnek több figyelemre méltó részlete van:

  • Nem sokkal az esküvő előtt köttetett.
  • Hatalmas területről, jó tíz négyzetkilométerről van szó Északkelet-Magyarországon.
  • Ennek megfelelően a vételár is vaskos, 1,665 milliárd forint.
  • Ezt az összeget öt vevő, köztük Rogán új felesége és az ő két közeli rokona fizeti ki.
  • De túlnyomórészt nem saját pénzből, az ugyanis csak 83 millió forint jutott az ügyletbe, a maradék 1,58 milliárd forintot a Budapest Banktól felvett hitelből állják. A pénzintézet a szerződés idején állami kontroll alatt állt.
  • A három Obrusánszkit mind nem sokkal korábban, augusztusban vették nyilvántartásba az edelényi földhivatalban.

Bár semmi sem tiltja, hogy a miniszter menyasszonya, rokonai és üzletfeleik nagy értékű földeket vásároljanak éppen azelőtt, hogy az esküvőre sor kerülne, erre a kombinációra azért az ember felkapja a fejét. Így voltunk ezzel mi is, a helyszínen próbáltunk tájékozódni.

Messzire nyúlt Rogán keze

Hosszas térképes keresgélés után találtuk meg a hatalmas birtok központi épületeit (a szerződés szerint kivett tanya és major), de még akkor se voltunk biztosak abban, hogy jó helyen járunk, amikor kiszálltunk az autóból a mezőgazdasági épületek előtt. Szerencsénkre pont ott állt két férfi, akiktől eligazítást kérhettünk. Hiába kérdeztük azonban őket a tulajdonosról, azt állították, fogalmuk sincs róla, hogy kié lehet a birtok, az egyikük még azt is hozzátette, hogy ő nem idevalósi, a nyírségben vannak földjei.

Furcsa volt azonban, hogy amikor megtudták, mi járatban vagyunk, beszálltak egyikük autójába, és gyorsan elhúztak. Mindezt csak azért érdemes megemlíteni, mert a másik autót később annak a dédestapolcsányi háznak a kertjében láttuk, ahol az adásvételi szerződés szerint Obrusánszki Barbarának és szüleinek az állandó lakcíme van.

A birtok központja Lénárddaróc és Csokvaomány határán – Fotó: Bődey János / Telex
A birtok központja Lénárddaróc és Csokvaomány határán – Fotó: Bődey János / Telex

Mezőgazdasági épület Lénárddaróc és Csokvaomány határán – Fotó: Bődey János / Telex
Mezőgazdasági épület Lénárddaróc és Csokvaomány határán – Fotó: Bődey János / Telex

Mielőtt azonban elmentünk volna a közeli településre, még bementünk Csokvaományba, ahol persze mindenki hallott a földügyletről. „Felkapott lett mostanság a környék. A Házasodna a gazda egyik szereplője is lénárddaróci” – mondta egy férfi, az RTL Klub műsorára utalva. Mint páran mesélték, egy helyi Facebook-csoportban már hétfőn elindult a vita az új tulajdonosokról. Többen abban bíznak, hogy fejleszteni fogják a hatalmas területet, és abból a falu is profitálhat, de azért vannak kétségek is a terület jövőjét illetően.

Egy idősebb nő még Rogán Antalnak is üzent rajtunk keresztül, ami jól mutatja, hogy helyben a földvásárlást nem tudják elválasztani a kabinetminiszter nevétől. „Nekünk is van egy nagy kertünk. Idősek vagyunk már, nincs energiánk azzal foglalkozni. Azt is megvehetné a Rogán, vagy legalább küldhetne egy kertészt.” Ezek után még egy interneten terjedő képről is szót ejtett.

„Láttam egy képet az interneten, amin Rogán megfogja a Barbara fenekét. Egyeseknek messzire nyúlik a keze.”

Állattartásra és takarmányra első osztályú

A szerződés szerint összesen 209 telek cserél gazdát, ebből 130 helyrajzi szám tartozik Csokvaományhoz. A vásárlásról azonban még a polgármester is csak az adásvételi szerződés kifüggesztésekor értesült, és azóta se keresték őt az új tulajdonosok. Pedig ha valaki, akkor Tóth Zsuzsanna jól ismeri ezeket a földeket, évekig ő volt a telepvezető még az amerikai–magyar tulajdonos megbízásából. Miskolcról költözött ide, miután állattenyésztő mérnökként végzett, és azóta itt ragadt, 2017-ben választották a település polgármesterének.

Az egykori telepvezető cáfolta azokat a pletykákat, melyek szerint nem értékesek ezek a területek, szerinte ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szép nyereséget tudott a cég termelni. „Volt olyan évünk, amikor közel 70 mázsányi árpa volt hektáronként.” Úgy becsülte, a bő ezerhektáros terület nagyjából fele használható jól gazdaságilag, „állattartásra és a takarmányra elsőosztályú”. Pár éve még 320 marhát tartottak itt, a földeken pedig árpát, zabot, búzát, napraforgót termeltek.

Tóth Zsuzsanna, Csokvaomány polgármestere – Fotó: Bődey János / Telex.hu
Tóth Zsuzsanna, Csokvaomány polgármestere – Fotó: Bődey János / Telex.hu

Ennyi pedig épp elég, hogy nyereséges legyen a cég, Tóth szerint volt olyan év, hogy az állattenyésztésből és a földművelésből 15 milliós nyereséggel zártak. Ehhez jönnek még hozzá a területalapú és egyéb mezőgazdasági támogatások, amelyek elmondása szerint átlagosan 70-75 ezer forintot hoznak hektáronként.

Mindez pedig azt jelenti, hogy óvatos becslések szerint is legalább 75-80 millió forint jöhet be évente támogatásokból, de ez akár ennél nagyobb összeg is lehet.

Ha pedig a céges bevételeket is hozzászámoljuk, már nem is tűnik olyan lehetetlennek, hogy a leendő tulajdonosok visszafizessék az elsőre meghökkentőnek tűnő 1,5 milliárd forintos banki hitelt. A polgármester szerint van potenciál a földekben, ha az új tulajdonosok beletesznek munkát és energiát.

Szorgalmas család, tisztelettudó lány

Márpedig Obrusánszkiék szeretnek dolgozni, szorgalmas emberek. Ezt egy szomszédjuk mondta róluk Dédestapolcsányban, ahol a szerződés szerint az állandó lakcímük van. A férfi már Barbara nagyapját is ismerte, elmondása szerint évtizedeket élt itt a család, és mindig is mezőgazdasággal foglalkoztak a környéken. „Főként földműveléssel, gombatermesztéssel, állatokkal kevésbé, de egy időben voltak marháik is” – tette hozzá. Rosszat nem tudott és nem is akart a családról mondani, Barbarát tisztelettudónak jellemezte.

A kétszintes családi házat pár éve újíthatták fel, a kerítés biztosan új, és a ház előtti fákat is mostanság ültethették. A kertben azt a középkategóriás autót láttuk, amiből korábban az a férfi szállt ki Lénárddaróc határában, aki azt állította, hogy nem tudja, kié az ottani tanya, az 1022 hektáros birtok központja. Szívesen tisztáztuk volna ezt félreértést, de nem volt kint csengő, ellenben tábla jelezte, hogy kamerával megfigyelt terület, és a kutya is harap.

Az Obrusánszki család háza Dédestapolcsányban – Fotó: Bődey János / Telex
Az Obrusánszki család háza Dédestapolcsányban – Fotó: Bődey János / Telex

Az Obrusánszki család nevét egyébként nem sokan ismerték a környéken, egy idősebb tardonai férfi is csak azért tudta, hogy kik ők, mert az unokatestvére dédestapolcsányi. Ő korrektnek tartja őket, bár személyesen soha nem találkozott velük.

Már korábban is volt közös üzlet

Az alapján, ami nyilvánosan elérhető információkból és a cégregiszterben fellelhető, nem látszik különösebben nagy játékosnak az Obrusánszki család, vagy legalábbis eddig nem voltak azok. Az öt vevő közül Obrusánszki Zsolt Györgynek és üzlettársának, Farkas Zsigmondnak, illetve az ötödik szereplőnek, Mageráné Mező Szilviának vannak céges érdekeltségei, de ne gondoljunk óriási bizniszekre. Obrusánszki KMBB Épületfelújító Közkereseti Társaság nevű cége az utóbbi években mínuszos volt, nulla körüli árbevétellel működött, Ductus Kft.-je pedig 28-35 millió forint bevétel mellett termelt ki évi 1-3 millió forint nyereséget.

Utóbbi cégében üzlettársa Farkas Zsigmond is, akié a földek ötöde lett papíron. Obrusánszki Zsolt György és Farkas egy szlovák cégben is benne voltak tulajdonosként 2016–2017-ben. Az Uniat nevű, változatos tevékenységi körökkel rendelkező cég utoljára 2018-ról töltött fel beszámolót a szlovák cégregiszter szerint, ekkor több mint 3 millió eurós bevétel mellett százezer euró profitot realizált. 2017-ben, amikor októberig Obrusánszkinak és partnerének még 25-25 százaléka volt a cégben, ez 785 ezer euró mellett 59 ezer euró (kb. 20 millió forint) nyereség volt. Obrusánszki Zsolt Györgynek és Farkasnak van egy másik, máig aktív szlovákiai érdekeltsége is, egy 2017-ben 5000 euró kezdőtőkével kiskereskedelemre létrehozott cég, ennek azonban látszólag nincs érdemi tevékenysége, legalábbis semmilyen bevétel nem látszik a regiszterben, a vállalkozás eszerint valószínűleg fel sem tölti a kötelező éves beszámolóit.

A fent említett ötödik szereplőként a földvásárlásba bevont Mageráné Mező Szilviána pedig a Caballus Nonprofit Közhasznú Kft.-ben tulajdonos; az Átlátszó cikke szerint a lovasmajort működtető cég amely 2015-ben LEADER-támogatásból vásárolhatott 16 millió forint értékben eszközöket, 2019-ben pedig a Kisfaludy programból kapott 37 millió forintot családbarát szálláshely fejlesztésére.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országházban 2020. november 24-én – Fotó: Kovács Tamás / MTI
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országházban 2020. november 24-én – Fotó: Kovács Tamás / MTI

A hitelt nyújtó Budapest Banknál feltűnik Rogán régi bizalmasa

Nem csoda tehát, hogy saját tőkeként csak 83 millió forintot tudtak lerakni az újdonsült földesurak, kérdés viszont, hogy akkor miből tervezik fizetni a több mint 1,5 milliárd forintos hitelt, illetve mire kapták meg egyáltalán. Mint azt Varga Judit 8 milliós önrésszel vásárolt 200 milliós ingatlan kapcsán már ismertettük, a 2015 óta érvényben lévő adósságfék-rendelet miatt egy bank sem adhat hitelt, ha a hitelfedezeti mutató több lenne, mint 80 százalék, vagyis nincs meg a 20 százalékos önrész. Ezt úgy lehet legálisan megkerülni, ha pótfedezetet vonunk be az ügyletbe hitelbiztosítékként. Jelen földvásárlás esetén a pótfedezetként szolgáló ingatlan(ok) értéke legalább 300-400 millió forint kellett, hogy legyen.

De Obrusánszkiéknak nem csak a földvásárlását hitelezte a Budapest Bank. Az Átlátszó írta meg – abban a cikkében, amelyben Rogán Antal és Obrusánszki Barbara frigyét is megerősítette a földterületek egyik eladója –, hogy az Obrusánszki Zsolt és Farkas Zsigmond érdekeltségébe tartozó Ductus Kft. nemrégiben, 2020. októberében a vállalkozás méretéhez képest igen jelentős összegű, 315 millió forint összegű kölcsönt kapott a pénzintézettől. A portál kereste a cégvezetőt, aki nem árulta el, mire tervezik fordítani a hitelt.

Ha a hatalmas birtok vevői tényleg a Budapest Banktól vettek fel termőföldvásárlási kölcsönt, ahogyan az az adásvételi szerződésben áll, az azért is érdekes (amellett, hogy a bank honlapján nem szerepeltet ilyen hitelterméket), mert a BB a földvásárlás idején állami kontroll alatt állt. A bankot 2015-ben vette meg az állami Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. 700 millió dollárért, nemrég pedig begyúrták a nagy NER-es gigabank-projektbe, a BB-ből, a Takarékbankból és az MKB-ból összetolt Magyar Bankholding Zrt. decemberben kezdte meg működését.

Az, hogy Rogán menyasszonyának földügyletét az állami Budapest Bank finanszírozta, azért is érdekes, mert a BB-nél vezérigazgató-helyettesi pozícióban dolgozik Puskás András, Rogán Antal régi bizalmasa.

Rogán Antal 2006 és 2014 között töltötte be az V. kerület polgármesteri tisztségét, legközvetlenebb kollégái Puskás András alpolgármester és persze Kertész Balázs voltak (utóbbinak mindig fontos szerepe volt a belvárosi gazdálkodásban). Rogán és Puskás, a két nagycsaládos politikus családilag is összejártak.

2010-ben komolyan felmerült, hogy Rogán Antal főpolgármester-helyettesként beszáll a fővárosi politizálásba, ekkor közösen kampányoltak, jelezve, hogy megválasztása esetén Rogán később valószínűleg átadja a kerületet Puskásnak. Végül ebből nem lett semmi, Rogán maradt a kerületvezető. Amikor pedig 2014-ben az országos politikusok már nem lehettek polgármesterek, Szentgyörgyvölgyi Péter lett a befutó, Puskás András pedig átnyergelt a pénzügyi világba, Urbán Zoltán helyetteseként az állami Eximnek, majd Lélfai Koppány alatt a Budapest Banknak lett a második embere 2018 februárjában. Puskás bankárként kiemelkedően keresett az Eximnél, három év alatt összesen 172,7 millió forintot tett ki bruttó bére, tiszteletdíja, illetve a béren kívüli juttatásai.

A 444 később talált még két adásvételi szerződést, amelyekből az látszik, hogy Obrusánszkiék 1022 hektárnál még nem álltak le a földvásárlással. Pár héttel a decemberi esküvő előtt írtak alá két újabb adásvételi szerződést, összesen 149 hektárnyi földet vesznek még a környéken. A két szerződésben több mint 182 millió forint szerepel, a vételár 95 százalékát ezekben az esetekben is a Budapest Banktól kapott kölcsönből fedezik.

Levélben érdeklődtünk Rogán Antal minisztériumánál, nem tartja-e a miniszter aggályosnak, összeférhetetlennek, hogy menyasszonya földvásárlási ügyletét az állami tulajdonú Budapest Bank finanszírozta, de kérdésünkre nem kaptunk választ. A Miniszterelnöki Kabinetiroda csupán a Hvg.hu érdeklődésére reagált a témában, velük is csak annyit közöltek, hogy Rogán Barbara nem kíván közszereplő lenni.

Hatalmas földek hatalmas hitelre – Fotó: Bődey János / Telex
Hatalmas földek hatalmas hitelre – Fotó: Bődey János / Telex

Ulánbátori magyar nagykövet lett az unokatestvér

Érdekes eleme a történetnek, hogy Obrusánszkiék után keresve a leggyakrabban Obrusánszky Borbála nevébe botlunk, aki ugyan ipszilonnal írja a nevét, de úgy tudjuk, a családhoz tartozik, Rogán feleségének unokatestvére. A 48 éves ózdi nő történelem–mongol szakon végzett, majd a Mongol Nemzeti Egyetemen doktorált; orientalistaként és történészként a hun–magyar rokonságot kutatja, kritizálva az ezzel kapcsolatos uralkodó történettudományi álláspontot és a finnugor nyelvrokonság elméletét. (Itt megnézheti az Ózdi Szabadegyetemen tartott előadását, amelyből elég pontos képet lehet kapni a munkásságáról.)

De Obrusánszky tavaly óta nem keletkutató tevékenysége miatt érdekes, hanem mert tavaly ő lett az ulánbátori magyar nagykövet. Rogán Antal és Obrusánszki Barbara a kinevezés idején már együtt voltak. A nagyköveti pozíciót korábban Gálosfai Mihály töltötte be, akit csupán 2018-ban küldött ki Szijjártó Péter – de mindössze két év után el kellett hagynia a posztot, amiből „érdemei elismerése mellett” 2020 júliusában felmentették, holott a szokásjog szerint a nagyköveti kinevezés négy évre szól.

Gálosfait egyébként nem hazahívták (tehát valószínűleg nem az áll az ulánbátori felmentés hátterében, hogy nagyot hibázott, vagy nem végezte jól a munkát), hanem egy nurszultáni nagyköveti pozícióval kárpótolták. Épp a napokban írtunk a Telexen egy olyan esetről, amikor a külügyminiszter a Rogán-kör javaslatára adott nagyköveti kinevezést, úgy hallottuk, ebben az esetben is ehhez hasonló történhetett.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!