Térben és időben is jó messze vagyunk az élet kialakulásának legbiztonságosabb bölcsőitől

Az utóbbi évek kutatásai alapján egyre valószínűbbnek tűnik az, hogy a véletlenek hihetetlenül szerencsés összjátéka vezetett ahhoz, hogy az élet nemcsak kialakult, hanem fenn is maradt a Földön. Egy nemrég megjelent olasz kutatás újabb bizonyítékot szállított ehhez, a Tejútrendszer meglehetősen hosszú történelmének elemzéséből ugyanis kiderült, hogy az élet kialakulásának szempontjából legbiztonságosabb hely a galaxis külső peremének egyik része volt hatmilliárd évvel ezelőt – írja a Science Alert.

Az Astronomy & Astrophysics szaklapban megjelent tanulmányban a kutatók egy modell segítségével elemezték a Tejútrendszer lakhatóságát annak kozmikus történelme során, hogy megtalálják a legbiztonságosabb helyeket, és korszakokat. Emellett azt a hipotézist is igyekeztek vizsgálni, mely szerint egy hosszabb gammakitörés vezetett a durván 445 millió éve történt ordovícium–szilur kihalási eseményhez (LOME), amely a földi élővilágot sújtó öt nagy kihalási hullám közül a harmadik legsúlyosabbnak tekinthető.

A kutatás során kiderült, hogy az élet lehető legbiztonságosabb feltételei hatmilliárd évvel ezelőtt, a galaxisunk egy messzi szegletében voltak biztosítottak, az itt esetlegesen kialakuló létformák voltak ugyanis a leginkább védettek az univerzum legpusztítóbb jelenségeivel szemben. Az olasz kutatók modellje szerint a Tejútrendszer belső régiói előbb jöttek létre, mint a külsők, így itt jó ideig sokkal gyakrabban keletkeztek csillagok, és a kozmikus robbanások is jóval gyakrabban érintették ezt a területet. Ez utóbbi kiemelten fontos jelenség, a szupernóvák és a gammakitörések ugyanis olyan erősségű kozmikus sugárzással járnak, amely képes kipusztítani az életet egy bolygón:

• előbbiről akkor beszélünk, ha egy Napnál nagyobb tömegű csillag felrobban, vagy egy kettős rendszerben található fehér törpe anyagot kap a kísérőcsillagától, ami magfúzióhoz vezet,
• utóbbit pedig egy nagyon nagy tömegű, gyorsan forgó csillag pusztulása, két neutroncsillag, vagy egy neutroncsillag és egy fekete lyuk összeolvadása idézheti elő.

A szupernóvákat összefüggésbe hozták már a Föld történetének több kihalási eseményével is, és a korábban említett hipotézis, valamint a mostani kutatás szerint gammakitörésre is volt már példa, bár az biztos, hogy ilyet még csak a Tejútrendszeren kívül, más galaxisokban észleltünk. Giancarlo Ghirlanda, a tanulmány társszerzője elmondta azt is, hogy a szupernóvák gyakoribbak azokban a régiókban, ahol nagy tömegű csillagok keletkeznek, a gammakitörések pedig ott jellemzőek, ahol egyelőre még kevesebb a nehéz elem.

A kutatók szerint egészen 6 milliárd évvel ezelőttig a viszonylag kevés bolygónak otthont adó peremvidéken kívül a legtöbb bolygó számos olyan eseménynek volt kitéve, amelyek tömeges pusztulást idézhettek elő. A kutatásban használt modell szerint ugyanakkor a csillagok folyamatos születése és pusztulása miatt a Tejútrendszer belső régióiban egyre nagyobb arányban voltak jelen a nehéz elemek és a fémek. Ez csökkentette a gammakitörések gyakoriságát, így 4 milliárd évvel ezelőtt a galaxis középpontjától számítva 6500 és 26 ezer fényév közötti távolságban elhelyezkedő területek biztonságosabbak lettek. A korábban emlegetett peremvidéken tapasztalt körülményeket még így sem sikerült elérni, ám a kutatócsoport elemzése alapján kár lenne oda vágyakozni.

Az elmúlt 500 millió évben több gammakitörés is érte a régiót, ami valószínűleg sterilizálta az ottani bolygókat, míg a Naprendszert is magába foglaló belső régiók biztonságosabbak lettek, mint korábban valaha.

A kutatók becslései szerint ebben az időszakban legalább egy gammakitörés a Naprendszert is elérhette, vagyis ez a tanulmány is alátámasztja a hipotézist, mely szerint ez állhatott a LOME hátterében, ám a legrosszabbon úgy tűnik, már túl vagyunk. A kutatók szerint ráadásul a kozmikus robbanások akár segíthették is a földi élet fejlődését, az ugyanis, hogy még ma is itt vagyunk, egyértelműen arra utal, hogy a megfelelő ütemben történő tömeges kihalások kulcsszerepet játszhattak a komplex létformák kialakulásában.