Fernando Alonso

Az F1-pilóták imádják/utálják az új, béna/szuperjó autókat, a Ferrari a feje tetejére állította a...
Katasztrofálisan indult az Aston Martin szezonja, pedig sokan szárnyalást vártak tőlük. A 2026-os nagy szabályváltozás érdekes fejlesztéseket és megjósolhatatlan erőviszonyokat hozott.
„Haver, mi volt ez?” – az Amerikai Nagydíj kaotikus sprintfutamán a mezőny negyede, a két McLaren...
A verseny elején és a vége felé is balesetet hozott az austini első kanyar, de volt leszorítós előzési kísérlet az első helyért, Ferrari-csata, és közönségovációt kapó dobogós is.
McLaren-dráma Kanadában: ütköztek a Forma-1 pontversenyének éllovasai
Nem sokkal a verseny vége előtt csattant Norris Piastrinak, de kiesett, így összetettben leszakadt. A Mercedes két dobogós helyet szerezve már a második a csapatversenyben.
Verstappen az esőben sem tud hibázni, fölényesen nyert Monacóban
A címvédő mögött Fernando Alonso lett a második, míg a harmadik helyre nagy meglepetésre az Alpine versenyzője, Esteban Ocon jött be a félig esős futamon.
Forma–1: Verstappen indulhat az élről Monacóban
Éles csatát vívott Fernando Alonsóval az időmérő utolsó körében, az első rajtkockáért.
Sergio Pérez rajtolhat az élről a Szaúdi Nagydíjon, Fernando Alonso indul mellőle
Műszaki hiba miatt az időmérő második szakaszában kiesett a címvédő Max Verstappen, csak a 15. helyről rajtolhat a vasárnapi futamon.
Verstappen megtette az első lépést harmadik vb-címe felé, nyomasztó fölénnyel nyerte a szezonnyitót
Kettős győzelemmel kezdte az új szezont a Red Bull, egy műszaki hiba miatt a Ferrari még a dobogóról is lemaradt a Bahreini Nagydíjon. A nap hőse Fernando Alonso, aki harmadik lett az Aston Martinnal.
Schumachernek egy futam kellett akkora szerződésbalhéhoz, amit Alonso utódja most egy perc F1-es...
Valószínűleg az amerikai IndyCarban is hasonló módon machináló McLaren állhat a Piastri-botrány hátterében. Egy biztos: ekkora jogi katyvaszt még nem láttunk olyantól, aki egy percet sem töltött...
Kövess minket Facebookon is!