Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

Helyreáll-e a Mercedes uralma – ez a Kanadai Nagydíj versenyhétvégéjének nagy kérdése. A szezon elején szinte verhetetlennek tűntek az Ezüst Nyilak, de legutóbb, Miamibe a pontverseny első négy helyén álló csapatok közül egyedül a Mercedes nem vitt bejelentett fejlesztéseket, míg a többiek hosszú listákat adtak be a FIA-nak, ami szorosabbá tette a mezőnyt.

Úgy tűnt, Miamiben a McLareneknek jöttek be leginkább az újítások, ráadásul a csapat már előre jelezte, hogy a fejlesztések egy részével majd Kanadában áll elő. Ide már a Mercedes is új elemekkel érkezett, és hiába nem érdemes az első szabadedzésből túl sok tanulságot levonni, Kimi Antonelli közel nyolc, George Russell több mint hat tizeddel verte a harmadik időt futó Lewis Hamilton Ferrariját.

A McLarenek a szabadedzésen időnként csúszkálva szokták a fejlesztéseket, mások meg is törték az autóikat. Ketten már előre kiütötték magukat a sprint időmérőjéből, bár egyikük sem vezetői hibából: Liam Lawson Racing Bullsában elszállt a hidraulika, Alex Albon Williamse mormotával ütközött az első szabadedzésen.

Az SQ1-ben Fernando Alonso is lenullázta az Aston Martinját: az első szakasz vége felé elfékezte magát, és orral beleállt a falba, így piros zászlóval meg is kellett szakítani az időmérőt.

Az első részben kiesők közül a legjobb helyen Sergio Pérez (Cadillac) végzett, viszonylag elégedetten is nyilatkozott. Őt Lance Stroll (Aston Martin), az utolsó felvezető körre indulók boxutca utáni tülekedésében jó eséllyel szabálysértéssel előre ugró Pierre Gasly (Alpine), és Valtteri Bottas (Cadillac) követte. Az utolsó két helyet Albon és Lawson bérelte ki előre.

Az SQ2-re Alonso nem tudott kifutni az SQ1-es balesete után. Mellette a két Audi, a két Haas és Franco Colapinto (Alpine) búcsúzott a második szakaszban. Carlos Sainz egy jól időzített és jól sikerült körrel csípte el a bennmaradást a Williamsével.

Az SQ3 végére a Mercedesek ha nem is irgalmatlan, de meggyőző előnnyel foglalták el az első sort. A házi versenyt George Russell nyerte nagyjából hét századdal Kimi Antonelli előtt, így jobb eséllyel indul a sprinten, hogy kicsit faragni tudjon az összetettbeli hátrányán.

Mögöttük a két McLaren következett, amihez kellett az addig végig remekelő Lewis Hamilton hibája az utolsó mért körén a hajtűkanyarban. Így a brit pilóta csak az 5. helyre futott be a másik Ferrarit vezető Charles Leclerc elé. Az egycsapatos sorok mintáját a Red Bullok is követték, az SQ3 utolsó két helyét Arvid Lindblad (Racing Bulls) és Carlos Sainz (Williams) szerezte meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!