Schumachernek egy futam kellett akkora szerződésbalhéhoz, amit Alonso utódja most egy perc F1-es vezetés nélkül összehozott

Amikor úgy tűnt, hogy viszonylagos nyugalom mellett indulhat el a Forma–1 szokásos nyári szünete, rég nem látott szerződésbalhéba futottunk bele, a közepén az Alpine csapattal és egy ausztrál szupertehetséggel. Aki esetleg lemaradt volna a magyar idő szerint kedd délután-este kibontakozó Piastri-balhéról, annak egy kis gyorstalpaló:

• Sebastian Vettel múlt csütörtökön, a Magyar Nagydíj felvezetése közben bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul;
• erre az Aston Martin váratlanul közölte, hogy leigazolta a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót Vettel helyére az Alpine-tól;
• egyből beindult a találgatás, hogy ki kerülhet Alonso így megüresedő helyére jövőre, a legnagyobb esélyesként az Alpine tartalék- és tesztpilótáját, a Forma–2 2021-es bajnokát, Oscar Piastrit kezdték emlegetni;
• az Alpine, pontosabban annak csapatfőnöke, Otmar Szafnauer még kedd reggel sem tudta biztosra mondani, hogy Piastri lesz Alonso utódja, csak annyit közölt, hogy az ausztrálnak „szerződéses kötelezettségei vannak” velük szemben, szerződésük van vele 2023-ra, és bizonyos opciók 2024-re is ott vannak;
• órákkal később az Alpine bejelentette, hogy Piastri vezet Alonso helyén 2023-ban;
• a közleményben viszont a leigazolás szó helyett az előléptetés szerepelt, nem volt viszont egy mondatnyi idézet sem Piastritól, ráadásul a bejelentés ausztrál idő szerint hajnalban történt, ami mind arra utal, hogy nem volt semmiféle egyeztetés a pilótával;
• ahogy az is, hogy Piastri közösségi médiás felületein nyoma sem volt a nagy bejelentésnek, holott papíron az egész eddigi pályafutása legfontosabb pillanata jött el azzal, hogy az F1-be került;
• Piastri pedig kevesebb mint két órán belül közleményben jelezte, nem írt alá az Alpine-hez, és nem is fog vezetni náluk 2023-ban.

Az Alonso távozásától megzavarodott Alpine – amelynek vezetősége állítólag csak az Aston Martin közleményéből értesült arról, hogy elhagyja őket a kétszeres világbajnok – más jelek szerint sem volt a helyzet magaslatán. A csapatfőnök Szafnauer például arról beszélt, nem tudott a szakítás óta beszélni Alonsóval, aki egy görög szigeten tölti a nyaralását, és ott nem tudja elérni. Csakhogy kedden kiderült, hogy Alonso a szülővárosában, a spanyolországi Oviedóban tartózkodik, kiváló térerő társaságában. Szintén volt némi lokalizációs probléma Piastri ügynöke, a korábbi F1-pilóta Mark Webber kapcsán – Szafnauer róla azt állította, hogy Ausztráliában van, ezért nem tudtak egyeztetni vele, csakhogy Webber Európában van, a hétvégén Londonban tartózkodott a Forma–E futamán, még a közvetítésben is mutatták a kamerák.

A zavarosban halászó

Az Alpine 48 óra leforgása alatt elvesztette Alonsót, majd minden bizonnyal egy elég bonyolult jogi ügybe keveredett, bár utóbbiról nem biztos, hogy ők tehetnek.

Piastri a keddi közleményében nyilván nem véletlenül fogalmazott erősen, azt állítva, hogy nem fog az Alpine-nél vezetni 2023-ban. Ez arra utal, hogy konkrét megállapodása lehet egy másik F1-csapattal – leginkább a McLarent emlegetik, de nem lehet kizárni a Piastrival korábban hírbe hozott Williamset sem, ami valamiféle bejelentést ígért szerda délután négyre. Pontban négykor kiderült, hogy semmi dráma: Alex Albon marad 2023-ban is a csapatnál.

A McLaren emlegetése két szempontból is érdekes. Egyfelől azért, mert náluk Lando Norris és Daniel Ricciardo is rendelkezik 2023-ra érvényes szerződéssel, tehát ha tényleg megállapodtak Piastrival, akkor abban a szerencsétlen helyzetben lesznek, hogy három pilótát kellene betuszkolniuk valahogy két autóba.

Logikus lenne persze a csere, miszerint a McLarennél nem túl jól teljesítő Daniel Riccairdo visszatér az Alpine-hoz (amikor ott vezetett, még Renault-nak hívták a csapatot), csakhogy Ricciardo nem is olyan rég közölte, hogy mindenképp úgy tervez, kitölti a 2023 végéig szóló szerződését. Az Alpine egyébként nem zárkózott el Ricciardo visszatérésétől.

A másik dolog, ami miatt érdekes, hogy a McLaren került gyanúba a Piastri-ügyben, az az, hogy a tengerentúlon, az IndyCarban pontosan ugyanilyen ügy zajlik a részvételükkel. Július 12-én kísértetiesen hasonló események történtek az amerikai sorozatban:

• Helyi idő szerint 15.31-kor bejelentette a Chip Ganassi Racing, hogy leigazolták a 2023-as szezonra és utána is náluk marad a címvédő bajnok Alex Palou, a közleményben a csapat mellett Paloutól is szerepelt pár mondat.
• 19.14-kor Palou Twitter-üzenetben közölte, hogy a bejelentés a tudta és beleegyezése nélkül történt, és hogy nem „személyes okok miatt” nem akar a csapatnál maradni a 2022-es idény után.
• Öt perccel később a McLaren Racing bejelentette, hogy leigazolták Palout, ezt a bejelentést a csapat, Palou, illetve a McLaren elnök-vezérigazgatója, az F1-projektet is felügyelő Zak Brown is ünnepelte Twitteren.
• 21.46-kor a Ganassi megerősítette, hogy szerintük náluk van érvényes szerződése Palounak 2023-ra.

A dolgot bonyolítja, hogy a McLaren június 2-án azt közölte, az IndyCar-csapatukban Alexander Rossi és Pato O'Ward versenyeznek majd 2023-ban, pluszban még van Felix Rosenqvisttel is szerződésük, tehát kérdés, hogy ebben az esetben hova tennék Palout, vagy épp bárki mást. (Jövőre egyébként 3 autóval indulnak majd az IndyCarban, de ez akkor is négy pilóta – igaz, Rosenqvist a Forma–E-szereplésre is aláírt a McLarennél, Palou esetében pedig nem közölték, hol vezet majd, de a bajnokot aligha tolnák ki a sorozatból.) A helyzet pont ugyanaz, mint az F1-ben, azzal a különbséggel, hogy ott nem jelentette be Piastrit a McLaren.

Hogy a McLaren egy hónapon belül két ennyire hasonló ügybe keveredik bele (legalább gyanú szintjén), egyáltalán nem megnyugtató. Nem véletlenül írta az Associated Press újságírója, Jenna Fryer röviddel a Piastri-balhé kitörése előtt Twitteren, hogy ha valaki versenycsapat-tulajdonos és azt látja, hogy a McLaren-elnök Brown az egyik pilótájával beszélget, akkor jobb, ha távolságtartási végzést kér.

Az 50 éves amerikai Zak Brown az F1 egyik legdörzsöltebb üzletembere. A korábbi versenyző leginkább a marketinghez ért, nem véletlen, hogy amióta 2016-ban a McLarenhez került (2018 óta ő ott a fő végrehajtó személy), megsokszorozódtak a csapat szponzorai, és a teljes motorsport-palettát nézve új életre kelt a csapat.

Brown az igazi amerikai álom, a self-made man megtestesítője. Önerőből lett sikeres üzletember, jutott el a versenyzésig, lett ritkaságokkal teli, például Ayrton Senna, Dale Earnhard Senior és Mika Häkkinen korábbi versenyautóit magába foglaló autógyűjteménye, és szintén önerőből lett versenycsapat-tulajdonos. Mindezt úgy, hogy tinédzserként a Szerencsekerék amerikai verziójában nyert órákat eladva indította be a saját gokartpályafutását – ez adott lökést minden későbbi sikeréhez, nagyrészt az így szerzett kapcsolatain keresztül.

A motorsport elitjébe unortodox módon eljutó Brown 2022 nyarán a tárgyalóasztalhoz is untortodox módszerekkel érkezett meg. Vagy az van, hogy a jogászaival talált valami fogalmazásbeli kiskaput a pilóták szerződésére vonatkozóan, vagy valami nagy machinációba kezdett, vagy pedig valami olyasmi óriási terven dolgozik a McLarennél, amit ép ésszel nem lehet belátni egyelőre.

De hogy jön ide Schumacher?

A későbbi hétszeres világbajnok Michael Schumacher viszonylag ismeretlenként, nagyon furcsa körülmények között mutatkozott be az F1-ben. Mindez az 1991-es Belga Nagydíjon történt, amikor a Jordan csapatnak váratlanul beugró pilótára volt szüksége, miután kiderült, hogy az egyik versenyzőjüket, Bertrand Gachot-t 18 hónap börtönre ítélték egy 1990-es eset miatt. A pilóta egy taxival ütközött, majd az ebből kialakuló vitában tömegoszlatásra is használt CS gázzal fújta le a taxisofőrt.

A papíron a Mercedesszel szerződésben álló, a Jordanhez csak kölcsönadott Schumacher gyorsan felhívta magára a figyelmet, újoncként, első éles F1-vezetése során a hetedik lett az időmérőn. A futamon ugyan már az első körben kiesett a kuplung meghibásodása miatt, de világos volt, hogy óriási tehetségről van szó. Gyorsan beindult az egyezkedés Schumacher megszerzésére. Az akkor anyagi problémákkal küzdő Jordan mindent megtett a német versenyző aláírásáért, de nem tudták, hogy a Mercedes részéről Schumachert képviselő Jochen Neerpasch már azelőtt felvette a kapcsolatot a Benettonnal, hogy Eddie Jordan és Schumacher leültek volna tárgyalni.

Mint később kiderült, Schumacher képviselői addig machináltak, amíg a Jordannél azt hitték, biztosan alá fog írni hozzájuk. A kulcs (leegyszerűsítve) az volt, hogy Schumacher ügynöke, Willi Weber egy szándéknyilatkozatban lecserélte az „a” határozott névelőt az „egy” határozatlanra, így az szerepelt, benne, hogy ha Schumacher indulhat a Belga Nagydíjon, akkor aláír „egy szerződést” a Jordannel. Weber szerint az is szerződésnek számított, hogy a pilóta évente kétszer meglátogatja a csapat gyárát, Jordanék viszont azt hitték, Schumacher elköteleződött hozzájuk. Schumacher végül a Benettonnál kötött ki, 1992-ben vb-bronzérmes lett, 1994-ben pedig már világbajnoki címet ünnepelhetett.

Jenson Button 2004-ben erős jogászkodással próbált kiszállni a BAR-Honda csapatból, hogy a Williamshez igazolhasson. Ott azon ment a huzavona, hogy mikor hogy állapodott meg a BAR (csapat) és a Honda (motorgyártó) az együttműködés folytatásáról – Button és a Williams szerint a szerződés 2005-ra vonatkozó opciójának lejárta után történt meg mindez, a bíróság viszont végül úgy döntött, Buttonnak maradnia kell a csapatánál.

Furcsa mód Button így járt jól: a Williams a 2000-es évek további részében egyetlen futamot sem nyert, a BAR-Honda viszont előbb Honda, majd Brown GP lett, ez pedig 2009-ben egy nagy húzással vb-címet szerzett mind magának, mind Buttonnak.