Balhé az F1-ben: az Alpine bejelentette Alonso utódját, aki közleményben jelezte, nem akar a csapatnál vezetni 2023-ban

2022. augusztus 2. – 18:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy napot kellett csak várni arra, hogy az Alpine bejelentse a csapattól a szezon végén távozó Fernando Alonso utódját: jövőre a csapat mostani tartalékpilótája, a 21 éves Oscar Piastri vezethet majd a Forma–1-ben. Csakhogy a bejelentés után kevesebb mint két órával Piastri is megszólalt:

jelezte, hogy semmi esetre sem akar 2023-ban az Alpine-nél vezetni.

Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy az Alpine a beleegyezése nélkül jelentette be a leigazolását és azt, hogy 2023-ban náluk fog vezetni, ez pedig rossz lépés volt, hiszen nem írt alá velük szerződést, és nem ül be a versenyautójába.

Jogi hercehurca lesz a dologból

Az ausztrál pilóta 2021-ben megnyerte az F1 előszobájának tekintett Forma–2-es bajnokságot, idén viszont nem talált szabad helyet az F1-ben, ezért az Alpine, illetve a McLaren tartalékpilótája lett. Piastri érkezését már akkor elkezdték pedzegetni, amikor az Aston Martin bejelentette hétfőn, náluk folytatja Alonso. Ezek után viszont felröppent, hogy jogi hercehurca is lehet a dologból, mert Piastri állítólag korábban már elköteleződött egy másik F1-csapathoz, a McLarenhez. Kedden ez bukott ki aztán a felszínre Piastri közleményében, ami alapján erősen gyanítható, hogy ha nem akar és nem fog az Alpine-nél vezetni, akkor más csapattal van szerinte élő szerződése 2023-ra.

Az Alpine viszont azt közölte kedden, hogy ők már korábban olyan szerződést kötöttek Piastrival, ami kizárja, hogy bárki mással előszerződést kössön, ami csak még zavarosabbá teszi a szituációt. Hogy az Alpine-nek is jogászokra lehetett szüksége a dolgok tisztázására, azt az is mutathatja, hogy órákkal Piastri bejelentése előtt még arról beszéltek, nem tudják, náluk vezet-e majd az ausztrál annak ellenére, hogy „szerződéses kötelezettségei” vannak erre nézve.

Oscar Piastri – Fotó: Mark Thompson / Getty Images
Oscar Piastri – Fotó: Mark Thompson / Getty Images

Hogy nem teljesen tiszta a helyzet, arra az is utalhat, hogy az Alpine keddi bejelentésében egyetlen mondatnyi idézet sem szerepel Piastritól (a fejlemények tükrében világos, hogy nem véletlenül. Maga a pilóta a közlemény előtt sem Twitteren, sem Facebookon, sem Instagramon nem közölte a hírt, miszerint aláírt egy F1-csapathoz. Ráadásul a bejelentés ausztrál időszámítás szerint hajnali 2 óra 10 perckor jött, ami szintén azt mutatja, nem nagyon volt ez koordinálva Piastri stábjával.

A fejlemények ismeretében érdemes felidézni (az F1-szakíró Adam Cooper segítségével) az Alpine március 12-i közleményét, amelyben bejelentették, hogy engedélyezik Piastri számára, hogy a 2022-es szezonban nemcsak náluk, hanem a McLarennél is elláthassa a tartalékpilóta feladatait. Akkor azt írták, hogy így igyekeznek minél nagyobb lehetőséget biztosítani a tehetségüknek a tapasztalatszerzésre, és ha úgy adódik, akkor a McLaren beültetheti Piastrit a versenyautóba, amennyiben az egyik pilótájuk nem tud rajthoz állni. Ugyanakkor Piastri továbbra is az Alpine-nel marad szerződésben, és náluk marad a pilóta szerződtetésének elsődleges joga.

Mellékszál a történetben, csupán érdekesség, hogy az Alpine vezetése, beleértve a csapatfőnök Otmar Szafnauert egyébként a sajtóból értesült jelenlegi pilótájuk elvesztéséről, vagyis valószínűleg nem fogadták olyan jól a hírt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!