Alonsóval pótolja Vettelt az Aston Martin, óriási meglepetés az F1-pilótapiacon

2022. augusztus 1. – 10:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem kis meglepetéssel indította a Forma–1 nyári szünetét az Aston Martin: azok után, hogy csütörtökön kiderült, a csapat veterán pilótája, Sebastian Vettel a szezon végén visszavonul, már be is jelentették az utódját a kétszeres világbajnok Fernando Alonso személyében. Az Aston Martin rövid közleménye szerint a 41 éves spanyol több évre ír alá hozzájuk.

„Senki sem mutat jobb jövőképet és abszolút elkötelezettséget a győzelem iránt ma a Forma–1-ben, és ez igazán izgalmas lehetőséget jelent számomra” – mondta a váltásról Alonso, aki vasárnap, a hungaroringi Magyar Nagydíj után épp arról beszélt, hogy mire legközelebb a sajtó elé áll a Belga Nagydíjon, már biztosan eldől a jövője.

Fotó: Lisa Leutner / Reuters
Fotó: Lisa Leutner / Reuters

Jelen állás szerint Alonso szempontjából visszalépés lesz az Alpine-tól az Aston Martinhoz igazolás, ugyanis jelenlegi csapata, az Alpine 95 ponttal 4. a világbajnoki pontversenyben, négypontos előnyt őrizve a szintén a negyedik helyre pályázó McLaren előtt, miközben az Aston Martin jelenleg 20 ponttal a kilencedik, utolsó előtti helyen áll. Amíg az Alpine legjobb idei eredménye két ötödik hely, addig az Aston Martin csak egy hatodik helyet tud felmutatni, leginkább 9-10. helyekkel gyűjtötték a pontokat.

Alonso távozása komolyabb hatással lehet a pilótapiacra, a helyére a Forma–2-t tavaly megnyerő, idén a McLaren és az Alpine tartalékpilótájaként tevékenykedő Oscar Piastrit emlegetik. Alonso megüresedő helye mellett több nagyobb kérdőjel is van még a 2023-as szezonra, hiszen az idény végén elég sok pilóta szerződése lejár:

  • az AlphaTaurinál Cunoda Juki 2022 végéig bír szerződéssel,
  • a Williamsnél Nicholas Latifi és Alex Albon is szabaddá válik papíron, igaz, a Hungaroringen elkotyogta a Williams csapatfőnöke, hogy Albon jövőre is náluk marad,
  • az Alfa Romeo egy évre szerződtette az újonc Csou Kuan-jüt, de a meggyőző teljesítménye alapján szinte biztos, hogy hosszabbítanak vele,
  • és szintén lejár az idény végén Mick Schumacher mostani szerződése a Haasszal.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!