Európai Unió
Kétezer a krumplis lángos, húszéves az uniós tagságunk
Európa-napot tartottak a budapesti Szabadság téren. A sláger a húsz kilométeres futóverseny volt, a megjelent méltóságok ezért inkább rövidre fogták a mondandójukat, hogy gyorsan jöhessen az...
Nagy Feró szerint az európai genderlobbi miatt ő már lehetne lány is, de attól még nem tudna több...
Ebből a zenész szerint logikusan következik, hogy lázadni kell az európai rendszer ellen.
Tíz éve kék plakátokon hirdeti a kormány, hogy egy város folyton rosszat akar Magyarországnak
Dühítő, fütyül, meg kell állítani, üzenni kell neki, tönkretesz és alázatos szolgái is vannak – üzenik többnyire állami pénzből.
Az EU önkéntes klub, emlékeztetett magyar útja végén az uniós felzárkóztatási biztos
Elisa Ferreira megerősítette: levélben érdeklődtek a Mátrai Erőmű miatt, amelyben halasztják a lignithasználat befejezését, holott az átmenet hatásait EU-támogatással tompítanák.
Megszűnt az ingyenes online cégbetekintő, amit EU-s százmilliókból fejlesztettek
A fenntartásra vonatkozó üzemeltetési kötelezettség megszűnésével magyarázzák. Bár az OBH szerint az már 2016-ban lejárt.
Az orosz cseppfolyósított földgázt is célba venné az EU újabb szankciós csomagja
Nem tiltanák meg a tagállamoknak a cseppfolyósított földgáz importját, de korlátoznák a kereskedelmét.
Bóka János: Alkalmatlan vezetők irányítják most az Európai Uniót
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint a politikai konfliktusok kódolva vannak az EU működésében.
Gulyás Gergely: Brüsszel azon dolgozik, hogy bizonyos államokat indokolatlanul szankcionáljanak
A miniszter szerint Közép-Európa meg tudott őrizni olyan előnyöket, mint a jóléti rendszer és a magas fizetések.
Hszi Csin-pingre a franciáknál alkudozás, Szerbiában közös NATO-gyalázás, Magyarországon végtelen...
A kínai pártfőtitkár-államfő öt év után először jön Európa nyugatibb részére, ahol a kereskedelmi háborút kioltaná, az ukrajnai háborút a szőnyeg alá söpörné, cserébe vasutat és autógyárat hozhat...
Több mint 300 milliárd forintnyi uniós támogatással fejlesztene Karácsony Budapesten
Az EU felzárkóztatási politikájáért felelős Elisa Ferreira a főpolgármesterrel és miniszterekkel is egyeztetett Magyarországon, ahol a szabályok és elvek fontosságára figyelmeztetett.









