Az orosz cseppfolyósított földgázt is célba venné az EU újabb szankciós csomagja

2024. május 7. – 05:39

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság által javasolt 14. szankciós csomag megtiltaná a tagállamoknak az Oroszországból származó cseppfolyósított földgáz (LNG) újraexportálását harmadik országok irányába, írja a Politico. A javaslat nem érinti az EU-ba irányuló orosz importot, ugyanakkor megtiltaná az uniós országoknak, hogy bármilyen formában részt vegyenek az orosz LNG-projektekben. Az intézkedéstől azt várják, hogy korlátozza Oroszország LNG-kapacitásának bővítését és ezáltal a putyini rezsim bevételeit is.

Az újabb szankciós csomag részeként szintén megtiltanák az Oroszországból származó hélium importját. Szigorítanák a mangánércre és más ritkaföldfém-összetevőkre vonatkozó exportkorlátozásokat is. Egy sor szankciót léptetnének életbe az Oroszországgal szövetséges Belarusszal szemben, többek között a nyersolaj- és gyémántexportnak csapna oda az EU. Az Európai Bizottság szankciókat javasol több kínai, törökországi és emírségekbeli cég ellen, mert a testület szerint segítenek Oroszországnak megkerülni a fegyvergyártáshoz szükséges árukra vonatkozó szankciókat.

Szintén része a 14. szankciós csomagnak, hogy a jövőben politikai pártok nem fogadhatnának el semmilyen Oroszországból származó pénzügyi támogatást. Korlátoznák annak a négy médiumnak – Voice of Europe, Rosszijszkaja Gazeta, Ria Novosztyi, Izvesztyija – a működését, amelyek az Európai Bizottság szerint orosz dezinformációt terjesztenek.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!