ENSZ

Thor kalapácsát évtizedek óta használják az ENSZ-ben, és egyszer eltört, amikor Hruscsovot kellett...
Egyszer pedig, máig homályos körülmények között, eltűnt, és soha nem lett meg, másolatot kellett készíteni belőle.
Új, kelet-európai központja van a kontinens kábítószeriparának
Az ENSZ új jelentése szerint veszélyes irány a marihuána egyre több országra jellemző legalizálása, a kokaingyártás nő, az európai csempészet pedig átalakul.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa mindent rendben talált a régióban, ahol átnevelik az ujgurokat
A helyi kormány biztosította őt arról, hogy az úgynevezett szakképzési központokat már felszámolták.
A kínai külügy szerint álhír, hogy Kína ne tisztelné az emberi jogokat: ők csak sajátos jelleggel...
Kína találkozott az ENSZ-szel, és egyből arról beszélt, hogy „a Kína befeketítését célzó álhíreknek véget kell vetni”.
Meg kell állítani az emberiség önpusztító spirálját az ENSZ szerint
A klímaváltozás miatt világszerte rohamosan növekszik a katasztrófák száma, de a világ alábecsüli ezek kockázatát.
David Attenborough-t a Föld bajnoka címmel tüntette ki az ENSZ
A 95 éves természettudós-dokumentumfilmes elkötelezettségét méltatták a díjjal.
Európának hiába vízválasztó az ukrajnai háború, a világ nagy része távol tartja magát tőle
Bár sokan az új világrend születéseként értékelik az ukrajnai háborút, a szembenállás Oroszországra és a nyugati világra korlátozódik, míg a világpolitika legtöbb szereplője számára mérsékelt...
Felfüggesztették Oroszországot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából – de mit jelent ez?
A bucsai mészárlást követően kérdőjeleződött meg Oroszország helye a testületben.
Kövess minket Facebookon is!