Földön fekvő tucatnyi orosz katona agyonlövése mutatja meg a háború kegyetlen, saját törvényeit

Hogyan zajlik előírásszerűen egy háborús megadás, és mettől meddig tart jogilag? A kérdések egy Donyeck városa mellett, Makajivkában készült videó miatt foglalkoztatnak most sokakat, a tét pedig az, hogy

a.: háborús bűnöket követtek-e el ukrán katonák azzal, hogy fegyvertelen, magukat megadó oroszokat hidegvérrel kivégeztek;

vagy

b.: katonailag helyesen, a háború szabályai szerint jártak el, és pont hogy ők adtak megfelelő választ egy orosz háborús bűnre.

A két felvételből összerakott videóról (itt látható, csak erős idegzetűek kattintsanak) már írtunk: az első felét ukrán katonák vették fel, az látható rajta, hogy az ukránok óvatosan megközelítenek egy ház udvarán egy fészert, aztán egy vágás után orosz katonák fekszenek a földön hátrakulcsolt kézzel, mint akik megadták magukat, társaik pedig sorban jönnek ki a fészerből, és fekszenek melléjük.

A felvétel utolsó pillanataiban egy fészerből előlépő orosz katona tüzet nyit, és tűzpárbaj kezdődik, melyet csak pár pillanatig hallunk, látni pedig semmit nem látunk belőle az összevissza mozgó kamera miatt. Eddig az ukránok felvétele, a következő képkockákon már drónról nézhetjük a nemrég még életben lévő orosz katonák holttesteit ugyanúgy, ahogy előtte feküdtek az udvaron.

A drón nélküli verziót az ukránok is közzétették, lelassítva a fészerből kilépő utolsó orosz katona mozgását:

De miért ölték meg a magukat már megadó katonákat az ukránok? – merülhet fel a kérdés.

Azóta egy Kijevben élő katonai szakértő, az olasz hadsereg egykori katonája, Thomas C. Theiner leírta a véleményét arról, hogy ha valaki tisztában van a katonai megadás folyamatával, annak látnia kell, hogy az ukránok nem hibáztak.

Posztját azóta megosztotta Levin Yigal izraeli exkatona, az ukrán erők instruktora, és az azeri katonaság Telegram-csatornája is.

Szakértő: Amíg nincs vége, addig nem megadás

Theiner azt írja, a megadási procedúrának szigorú katonai szabályai vannak, azt a katonák betanulják, gyakorolják. Először az ellenség embereit fel kell szólítani, hogy feltett kézzel menjenek egy olyan pontra, amit a rájuk szegezett (gép)fegyverrel fedez a saját seregünk. Minden ellenséges katonának le kell feküdnie a földre, majd egyenként kell őket elhívni a gépfegyver mögé, hogy át lehessen őket vizsgálni. Minden embert egyenként átvizsgálnak, fegyverüket elveszik, megbilincselik őket.

Mindaddig, amíg ez nem történik meg, és nincs befejezve katonailag a megadás, addig megvan az elméleti lehetősége annak, hogy az ellenség csapdahelyzetet állított, például a földön fekvőknél gránát van, vagy bármilyen más fegyverrel rálőnek az ellenségre, főleg, ha létszámfölényben vannak. Éppen ezért a saját gépfegyveres emberünknek, ha bármi hirtelen mozdulatot lát, azonnal tüzet kell nyitnia.

Az elemző szerint a felvételen az utolsó pillanatokig ezt a protokollt láthatjuk, amint megfelelően kivitelezi az ukrán hadsereg. Amikor pedig a fészerből kijövő orosz katona tüzet nyit rájuk, akkor az ukránok megölték a földön fekvő, de még nem átvizsgált ellenséget, mert nem tudhatták, hogy mi készül.

„Az egyetlen háborús bűnt a tüzet nyitó orosz katona követte el. És magával rántotta a társait is, amikor arra kényszerítette az ukrán gépfegyverest, hogy tüzet nyisson” – írja Theiner.

Az azeri hadsereg Telegram-csatornája már Theiner posztja előtt is kételyét fejezte ki, hogy itt arról lenne szó, hogy ukránok hidegvérrel kivégeznek orosz hadifoglyokat. „Figyeljék meg, hogy az ukránok megkérdezik, hogy mindenki elhagyta-e a fészert. Az utolsó orosz katona, aki a jelek szerint a parancsnok, azonnal tüzet nyit az ukránok felé” – írták már november 18-án.

Hasonlóan érvelnek hivatalosan az ukránok is. Dmitro Lubinyec ukrán emberi jogi biztos „a hamis, megrendezett megadás háborús bűncselekmény” kezdetű posztjában azt írta, hogy az oroszok nem voltak hadifogolynak tekinthetők. „A tűz viszonzása nem háborús bűn. Akik viszont a nemzetközi jogot védőernyőként használnák a gyilkosságra, azokat meg kell büntetni.”

Az ukrán ügyészség vizsgálja az ügyet. A volt ukrán főügyész a fentebbi ukrán álláspontot osztja a tweetjében. Azt írja, a megadás közbeni ígéretszegés háborús bűn, de – teszi hozzá – ettől még teljeskörűen ki kell vizsgálni az ügyet.

Az esetet az oroszok is vizsgálni akarják, jelentette be Dmitrij Peszkov. A Kreml szóvivője úgy fogalmazott, hogy az ukránok hadifoglyokat végeztek ki, és hogy Oroszország felkutatja azokat, akik ezt a bűnt elkövették. „Meg kell őket találni, és meg kell őket büntetni” – mondta.

Ebben a korábbi, a mostani háborútól független katonajogi elemzésben azt írja az amerikai hadsereg jogi szakértője, Matt Montazzoli, hogy a mozdulatlanul földön fekvő ellenség nem minősül automatikusan harcképtelennek, csak akkor, ha első látásra is egészen biztosan halott – például le van fejezve, vagy rengeteg vér van körülötte. Addig, amíg nem bizonyosodott meg a katona, hogy az ellenség kiszállt a harcból, addig jogszerű célpontnak minősül. Tilos ugyanakkor a már megsebesített, lőtt sebbel fekvő ellenség „a biztonság kedvéért” történő, válogatás nélküli lövése.

„Hacsak a támadó nincs róla meggyőződve, hogy a sebesült ellenség harcképtelen (vagy a sebesült ellenség tisztán, valóban és feltétel nélkül megadja magát akkor, amikor a megadás véghezvihető), akkor a jog szerint az ellenség jogszerű célpont marad.”

Azt is írja az elemzés, hogy az USA szerint a harcképtelen ellenség jelenléte nem von védőburkot a többi ellenség köré, a katonák tűz alá vonhatják a még harcban lévő ellenséget akkor is, ha a támadásról látni lehet, hogy a harcképtelen ember sebesüléséhez is vezet majd. Ugyanakkor kötelesek elővigyázatosak lenni, hogy a harcképtelen ember sebesülését lehetőség szerint minimalizálják.

Tegyük hozzá, hogy mindez katonaszakmai és háborús jogi megközelítés, a gyakorlatban viszont valószínűleg soha nem fog kiderülni, hogy a helyzet biztosítható lett volna-e a földön fekvő oroszok halála nélkül.

De akármi is történt pár napja, hadifogolynak lenni semmiképp nem életbiztosítás ebben a háborúban – oldaltól függetlenül.

Kínzások, brutalitások mindkét oldalon

Az ENSZ emberi jogi főbiztossága éppen pár napja tette közzé egy jelentésében, hogy Oroszország és Ukrajna is kínzott hadifoglyokat a háborúban, beleértve a verést, áramütést és a megalázó bánásmódot. Matilda Bogner, az ENSZ ukrajnai megfigyelőmissziójának vezetője azt mondta, 159 oroszok által fogva tartott és 175 ukránok által fogva tartott hadifoglyot interjúvoltak meg. Míg Ukrajna hozzáférést engedett az emberekhez, Oroszország nem, így az orosz területen lévőket csak elengedésük után tudták kikérdezni.

Az ukrán hadifoglyokat érő brutális bántalmazásokról itt írtunk hosszabb cikket, nagyjából hasonló megállapításokat fogalmaz meg az ENSZ-jelentés is, mint amiket a kiszabadult ukránok és az oldalukon harcoló külföldiek nyilatkoztak. Ami az Ukrajna területén elfogott oroszokat illeti, ők nem számoltak be ennyire brutális, szisztematikus kínzásról, de beszéltek olyan esetekről, hogy egy teherautóba meztelenül összezsúfolva szállították őket, illetve szexuális bántalmazással fenyegették meg őket. Az oroszokat leginkább az elfogás és a szállítás közben érte inzultus, amikor a fogva tartó intézménybe kerültek, már jobbára megfelelően kezelték őket, mondta Bogner.

A „jobbára megfelelően” nem jelent azonban tökéletességet: három olyan ukrajnai központot azonosított az ENSZ, amelyben kínoztak foglyokat, arcon ütötték vagy rúgták őket a kihallgatások közben, illetve megszúrták őket, vagy áramütést adtak nekik.

Ami az egyedi eseteket illeti, mindkét oldalon volt olyan ügy, amely – bár hivatalosan egyiket sem lehetett teljes bizonyossággal megerősíteni – megrázta a közvéleményt:

március 25-én orosz hadifoglyok lábába lőttek bele egy terjedő videó tanúsága szerint, július végén pedig egy olyan felvétel okozott felhördülést, amelyen egy orosz katona kasztrál egy ukrán hadifoglyot.

Októberben a Vöröskereszt, ahogy a közleményük fogalmazott, „megosztotta frusztráltságát” amiatt, hogy február óta próbálnak bejutni a hadifoglyokhoz, hogy ellenőrizzék az állapotukat, a fogvatartási körülményeiket, de csak részsikerrel: hatszáz munkatársuk foglyok százaihoz bejutott ugyan, de több ezerhez nem. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Harmadik Genfi Egyezmény kötelezi a háborús feleket a Vöröskereszt beengedésére, ugyanakkor erőszakkal nem tudnak olyan helyekre eljutni, ahová nem kaptak engedélyt.

A hadifoglyok egyik reménye – azon túl persze, hogy nem kínozzák vagy ölik meg őket – a fogolycsere lehet: ez rendszeresen megtörténik, az eddig nyilvánosságra hozott legnagyobb cserében szeptemberben 215 ukrán és 55 orosz szabadult ki, aztán októberben is volt egy 108-110 fős csere, majd pár napra rá Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is beszélt arról egy aznapi, 52 ukránt érintő csere után, hogy összesen már 1031-nél tartanak. Zelenszkij november közepén egy „mindenkit mindenkire” cserét szorgalmazott a G20-as csúcstalálkozón. A felvetésébe nemcsak hadifoglyok, hanem minden, a háborúban elhurcolt, bebörtönzött embert beleértett.

Ám ez sem mindig hoz happy endet: egy volt orosz zsoldost kamera előtt végeztek ki brutálisan kalapáccsal az oroszok, miután átállt az ukránokhoz. Egyelőre nem tisztázott, hogyan került újra az oroszok kezére, vannak, akik valószínűsítik, hogy fogolycserével. Egy közzétett videón élete utolsó másodperceiben arról beszélt, hogy Kijevben az utcán ütötték le, és ezután már az orosz Wagner magánhadsereg pincéjében tért magához (a Wagner zsoldoscsoportról és annak vezetőjéről itt írtunk részletesebben).

És van olyan is, aki már a „rendes” fogolycseréről is lemondott lélekben: az orosz Oleg Mokasov az orosz államot arra kérte, hogy szabadítsák ki úgy, hogy cserébe odaadják az ukránoknak a herszoni állatkertből zsákmányolt mosómedvét.