Egészségügyi dolgozók
A taxisok a katás bevétel felső határának emelését kérték a kormánytól
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség főtitkára az ATV-ben azt is elmondta, hogy sok gyalázkodó üzenetet kaptak, de nem lobbiztak a kormánynál a kivételezésért.
Június 14-ig utazhatnak ingyen a budapesti tömegközlekedésen az egészségügyi dolgozók
A járvány miatti vészhelyzet elmúlásával ez a kedvezmény is elmúlik.
Beadta a vakcinát 17 éves diákjának egy amerikai biológiatanár, letartóztatták
Az egészségügyi képesítéssel nem rendelkező pedagógust szilveszterkor tartóztatták le, és ha elítélik, akár 4 évre is lecsukhatják.
19 forintért ehetnek levest az egészségügyi dolgozók egy veszprémi vendéglőben
A járványban végzett megfeszített munkát szeretné megköszönni ezzel.
Belgiumban január elsejétől eltilthatják a munkavégzéstől a nem beoltott egészségügyi dolgozókat
A tervezet szerint januártól az oltást továbbra is elutasító egészségügyi dolgozó először figyelmeztetést kap, ha ezután is megtagadja az oltást, az engedélyének visszavonásával járhat.
A WHO becslése szerint már 80-180 ezer egészségügyi dolgozóval végezhetett a koronavírus
Régiónként nagyon eltérő az egészségügyiek beoltottsága, elhúzódhat a járvány, ha nem változik a vakcinák globális elosztása.
30 százalékos béremelésről beszéltek korábban az egészségügyi szakdolgozóknak, és meg is lesz az,...
Az történt, hogy nem a 2020-as, hanem a 2018-as alapilletményre számolják az emelést, így már csak 21 százalékkal emelkedik a bérük a 2020-ashoz képest.
Lóféreghajtót rendelt, nem kapta meg, mégis házkutatást tartottak egy budapesti egészségügyi...
A férfi ellen gyógyszerhamisítás miatt indítottak eljárást. Akárcsak négy másik egészségügyi dolgozó ellen, akik mindannyian saját felhasználásra rendeltek a Magyarországon nem engedélyezett szerből.
Kitolták az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni kötelező oltásának határidejét
A kormány még júliusban döntött arról, hogy csak az dolgozhat az egészségügyben, aki megkapta az oltást.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhatnak azok az egészségügyi dolgozók, akik nem írták alá...
A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közösen nyújt segítséget a jogaiktól megfosztott ápolóknak és orvosoknak.









