Június 14-ig utazhatnak ingyen a budapesti tömegközlekedésen az egészségügyi dolgozók
2022. május 30. – 13:51
Még három hétig, azaz június 14-ig utazhatnak díjmentesen a BKK járatain az egészségügyi, illetve a szociális és rendvédelmi dolgozók – írja a Budapesti Közlekedési Központ közleménye.
A kormány nemrég hirdette ki a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló rendeletet. Ennek értelmében június 1-jén az a rendelkezés is megszűnik, ami eddig lehetővé tette a budapesti tömegközlekedés díjmentes használatát a járvány elleni védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozóknak, egészségügyi hallgatóknak, illetve további személyeknek (szociális ágazatban dolgozók, közszolgálati tisztviselők, rendvédelmi és honvédelmi hivatásos állomány tagjai).
A díjmentes utazás a veszélyhelyzet megszűnését követő 14. napig vehető még igénybe az ezzel kapcsolatos igazolás birtokában. Ez azt jelenti, hogy az érintettek 2022. június 14-én, kedden utazhatnak utoljára díjmentesen. Június 15-étől, szerdától már ők is csak érvényes jeggyel vagy bérlettel használhatják a BKK járatait.