19 forintért ehetnek levest az egészségügyi dolgozók egy veszprémi vendéglőben

2021. november 25. – 06:41

Másolás

Vágólapra másolva

19 forintért kaphatnak egy adag levest egy veszprémi vendéglőben az egészségügyi dolgozók. Az ATV riportja szerint a hely tulajdonosa a koronavírus-járványban végzett megfeszített munkát szeretné megköszönni ezzel, ráadásul az ebből származó bevételt jótékony célra fordítja.

A leves- és tésztabárt egy hete nyitotta meg a tulaj, aki azt mondta: „Arra gondoltunk, jól jönne nekik egy meleg leves az ebédszünetükben, és mivel közel van a kórház, így akár át is tudnak jönni hozzánk.”

Az akció december 15-ig tart. A tulaj arról is beszélt, hogy a befolyó pénzből a kórház gyermekosztályának vásárolnak majd játékokat.

Tavaly hasonló kezdeményezést indított egy budapesti pizzéria is, ők a járvány elleni védekezésben aktívan résztvevő, a kerületben élő és/vagy dolgozó egészségügyiseknek biztosítanak 50 százalékos kedvezményt a pizzáik árából. Mára közel 30 egészségügyi dolgozó csatlakozott az akciójukhoz. Emellett az első lezárások idején a környékbeli nyugdíjasoknak és a mentőszolgálatnak szállítottak meleg ételt. Az akciójukat megismerve közeli vállalkozók, baráti társaságok, sőt jobb körülmények között élő idős emberek is támogatták a kezdeményezésüket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!