Egészségügyi dolgozók
Kásler lemondását követelték az egészségügyi szakdolgozók a Hősök terén
Kormánytagok nem mentek el, csak levelet küldtek, amit hangos füttyszóval fogadtak.
Kásler Miklós: Ezrével jönnek vissza az egészségügyi dolgozók
Igaz, még mindig közel 1000 fővel dolgoznak kevesebben az egészségügyben, mint a tavaszi jogviszony-reform előtt.
Ingyen látogathatják a Múzeumok Éjszakáját az egészségügyi és a szociális dolgozók
Kásler Miklós ezzel a felajánlással szeretné elismerni a „járvány elleni védekezés első vonalában helytálló hősök munkáját”.
Demonstrációra készülnek az egészségügyi szakdolgozók
A MESZK szerint a frontvonalban harcolók ennél többet érdemelnek.
Június 15-től már újra felmondhatnak az egészségügyi dolgozók és a rendőrök
A Magyar Közlönyben jelent meg az erről szóló rendelet.
Az Alkotmánybírósághoz fordultak a távozó egészségügyi dolgozók a végkielégítésük miatt
Úgy gondolják, kevesebb végkielégítést kaptak, mint ami közalkalmazottként járt volna nekik.
Tévedésből kérték az egészségügyi dolgozókat, hogy egyezzenek bele a megbízhatósági vizsgálatba
Az Országos Kórház Főigazgatóság szerint adminisztrációs hiba történt.
Olaszországban mostantól felfüggesztik azokat az egészségügyi dolgozókat, akik nem oltatják be...
A felfüggesztettek év végéig fizetést sem kapnak, a beoltottak viszont jogi védelemben részesülnek majd.
Február harmadikáig ígérik a MOK-nak az új szerződések részletszabályait
Ahhoz, hogy március elsején már az új szerződéssel dolgozhassanak az egészségügyi dolgozók, február 28-ig alá kell írniuk azt.
RTL: Jogosulatlanok is kaphattak koronavírus elleni oltást
A csatorna híradójával azt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy szankcionálni fogják az illetékes hatóságok, ha valaki jogosulatlanul kapja meg a védőoltást.








