Június 15-től már újra felmondhatnak az egészségügyi dolgozók és a rendőrök

2021. június 8. – 08:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Még november végén jelentek meg azok a kormányrendeletek a Magyar Közlönyben, amik kimondták, hogy az egészségügyi dolgozók a veszélyhelyzet ideje alatt nem élhetnek a rendes felmondás lehetőségével, emiatt a Független Egészségügyi Szakszervezet a kormányhoz, a TASZ pedig az Alkotmánybírósághoz fordult – most azonban egy friss rendelettel megszüntették a korlátozást.

A hétfői Magyar Közlönyben található, június 15-én hatályba lépő 308/2021. (VI. 7.) kormányrendelet ugyanis kimondja, hogy hatályát veszti az 530/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 2. §-a, ami pedig nem más, mint a felmondási tilalom, vagyis ez:

„Az Eszjtv. hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatott egészségügyi dolgozó és egészségügyben dolgozó az egészségügyi szolgáltatónál fennálló jogviszonyát – a rendkívüli megszüntetés kivételével – nem szüntetheti meg a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) ideje alatt.”

Hatályát veszti a rendőrök felmondási tilalma is, amit az 570/2020. (XII. 9.) Korm. rendelet 2. §-a szabályozott. Ez kimondta, hogy „a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv hivatásos állományának tagja – a Hszt. 84. §-ában foglaltaktól eltérően – a hivatásos szolgálati jogviszonyáról nem mondhat le” a veszélyhelyzet ideje alatt. Június 15-től ez a korlátozás is megszűnik. A veszélyhelyzet azonban még marad, mert azt a kormánypárti többség meghosszabbította őszig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!