A kormánypárti többség megszavazta a veszélyhelyzeti törvény meghosszabbítását őszig

2021. május 18. – 11:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A parlament kormánypárti többségének igen szavazatával a ház őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig – várhatóan szeptember végéig vagy október elejéig – meghosszabbították a koronavírus-törvény hatályát, hogy a veszélyhelyzeti kormányrendeletek továbbra is érvényben maradhassanak. Az eddig érvényes szabályok szerint május 22-ig tartana a veszélyhelyzet. A kormány április 21-én nyújtotta be a törvényjavaslatot a hosszabbításról. 128 igen, 57 nem szavazat mellett fogadta el a parlament.

Ebben a Telex Gyorstalpalóban azt szedtük össze, mit kell tudni általánosságban a különleges jogrendről, a speciális helyzetből adódóan a rendelet egészségügyi vonatkozásaira a cikk végén külön kitérünk.

Amikor a parlament vitázott erről a beadványról, a kormány részéről Völner Pál azzal érvelt a meghosszabbítás mellett, hogy több, átmeneti szabályozást igénylő rendelkezést is hoztak, és mivel a koronavírus gazdasági és társadalmi hatásai túlmutatnak ezen az időszakon, az problémás lenne, ha ezek a rendelkezések hatályukat vesztenék. Az ellenzék azonban nem támogatta az elképzelést. A Jobbik például arról beszélt, hogy a kormány már megmutatta, hogyan él vissza ezzel a felhatalmazással, ami rendeleti kormányzásra ad lehetőséget, és példaként említette az egyetemek alapítványokba szervezését.

Tavaly novemberben a kormány előterjesztésére az Országgyűlés szavazott a felhatalmazási törvény új verziójáról, amely lehetővé teszi, hogy a rendkívüli jogrend idején hozott rendeletek 15 nap helyett 90 napig legyenek hatályosak. Ezt a képviselők nagy része, beleértve az ellenzékiek egy részét is, megszavazta.

Aztán idén februárban – ahogy az várható volt – kétharmados többséggel megszavazták a parlamentben a rendkívüli jogrend és a veszélyhelyzeti rendeletek újabb meghosszabbítását. A rendkívüli jogrend február eleji lejárta után a kormány előbb saját hatáskörben tizenöt napig meghosszabbította azt, majd az Országgyűlés elé vitték, hogy még kilencven napot rátegyenek a koronavírus-járvány miatt, mivel akkor már látszott, hogy a harmadik hullám is megérkezett Magyarországra, és még jó ideig tart a járványhelyzet.

A parlament ötnapos ülésének második napja napirend előtti felszólalásokkal indult, amit határozathozatalok követtek, többek között ma szavaztak a veszélyhelyzet meghosszabbításáról is. Tegnapi parlamenti beszámolónkat itt olvashatják, Jakab és Kövér újabb csörtéjét pedig itt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!