Február harmadikáig ígérik a MOK-nak az új szerződések részletszabályait

2021. január 28. – 13:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Még mindig nem kapták meg az új, egészségügyi szolgálati munkaviszony részletszabályozását a munkavállalók, ám most a Magyar Orvosi Kamara ígéretet kapott arra Jenei Zoltán országos kórház-főigazgatótól, hogy február harmadikáig erről tájékoztatják őket. Azért is fontos ezeknek az ismerete, mert a részletszabályok térnek majd ki a túlórák díjazására vagy a pótlékok mértékére is, de ebből derülhet majd ki az is, milyen feltételekkel és kik vállalhatnak másodállást.

Az aktuálisan érvényben lévő közalkalmazotti szerződések március elsejével megszűnnek, így akik továbbra is az állami egészségügyben szeretnének dolgozni, azoknak addigra alá kell írniuk az új szerződést.

Az országos kórház-főigazgató január 27-én kelt levele szerint

„a tájékoztatásra a [...] jogszabályhely határidőt nem határoz meg, azonban természetesen a cél az, hogy a foglalkoztatottak részére megfelelő idő álljon rendelkezésre ahhoz, hogy megalapozott döntést hozhassanak a jogviszony részleteinek ismeretében. A tájékoztatáshoz segítséget nyújtó dokumentum elkészítése, valamint a részletszabályok kidolgozása és egyeztetése folyamatban van. Mind a tájékoztatót, mind pedig a részletszabályozást szándékaim szerint 2021. február 3. napjáig megküldöm az Önök részére.”

Hálapénzt már 2021. január elsejétől nem fogadhatnak el az orvosok, ám nemcsak őket büntetik, hanem azokat is, akik azt átadják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!