Itt a lista arról, hogyan oszlik meg a kerületek között a kormány egészségügyre adott fővárosi...
A legtöbb forrást a III., XI. és XIII. kerület kapja.
Tizenhat hónap, 30 ezer halott: ez a magyar Covid szomorú mérlege
A tavaly márciusban kezdődött járvány alatt annyi embert veszítettünk el, mint Kiskunfélegyháza lakossága. Az elhunytak 67 százaléka 70 évnél idősebb, de a harmadik hullámra jelentősen emelkedett a...
Már a gyógyszertárakban sem kötelező maszkot viselni
Az egészségügyi és szociális intézményekben is enyhítettek a szabályokon, a betegek elől elzárt helyeken levehetik a maszkot az egészségügyi dolgozók.
Rétvári: Nyugat-Európa új államvallása a gender
Ezt az államtitkár a Magyar Hírlapnak adott interjújában jelentette ki.
Pályaelhagyás és szétesés következik, ha az orvosok túlórájáért kevesebbet fizetnek, mint a normál...
A hálapénzt ellenőrző Nemzeti Védelmi Szolgálat nem hallgathatja le az orvosokat, legfeljebb testkamerát használhat, a várólistákat pedig csak úgy lehet ledolgozni, ha ahhoz pénzt is ad a kormány. A...
Az orvosok sem supermanek, sürgős mentális segítségre lenne szükség az egészségügyben járvány után
Kiégéssel, depresszióval, kialvatlansággal küzdenek az egészségügyi dolgozók egyévnyi terhelés után. Sokan nem mernek segítséget kérni, mert azt összeférhetetlennek gondolják a segítői szerepükkel....
Több ezren készülnek elhagyni az egészségügyet egy szakszervezet szerint
Hosszú tilalom után mától mondhatnak fel ismét az egészségügyi dolgozók.
Népszava: Az Országos Mentőszolgálat alatt működne a háziorvosi ügyelet
A segélyhívások az ügyeleti centrumok helyett a mentőszolgálat központi számára futnának be, írja a lap egy birtokába került tervezet alapján.
Nem kapja meg a 16 milliós végkielégítését a Honvédkórház volt főorvosa, aki nem volt hajlandó...
A Kúria megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, ezért a kórháznak nem kell fizetnie a felmentett orvosnak.
Viszonylag derűvel éltem az életem, és a Covid megtört
Egy budapesti Covid-osztályt vezető orvos beszélt egy előadásában arról, mennyire megviselte Magyarországon az egészségügyi dolgozókat a járvány.
Kövess minket Facebookon is!