Leváltották az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjét

2023. november 30. – 17:28

Másolás

Vágólapra másolva

Leváltották pozíciójáról Jenei Zoltánt, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjét – írja több forrásra hivatkozva a MedicalOnline. A portál értesülései szerint a kórházak gazdasági problémái, vagyis hatalmas felhalmozott adóssága miatt küldték el a főigazgatót, akivel együtt az OKFŐ gazdasági igazgatóhelyettese, Tóbiás Tamás is távozni kényszerült. Az OKFŐ kérdésünkre nem erősítette meg a hírt, de cikkünk megjelenése után

a legfrissebb Magyar Közlönyből kiderült, hogy Orbán Viktor az egészségügyért felelős miniszter javaslatára valóban felmentette Jeneit.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter pont a csütörtöki kormányinfón beszélt arról, hogy nem elfogadható, hogy a kórházak 35 milliárd forintos tartozással kezdik majd a következő évet, a kormány ezért keresi a felelősöket. Azt is mondta, hogy szerinte az önmagában nem lehet ok, hogy nagyobbak voltak az energiaköltségek, mint korábban.

Az ősz folyamán több aggasztó hír is érkezett a kórházak adósságaival kapcsolatban. Szeptemberben az Orvostechnikai Szövetség vezetője, Rásky László arról beszélt, hogy 100 milliárd forintnál is többel tartozhatnak a kórházak a beszállítóiknak, ami miatt több cég már csődközelbe került. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) pedig a héten tette nyilvánossá listáját arról, az egyes kórházak mekkora összeget kaphatnak a számláik kiegyenlítésére. Rásky erről a Népszavának azt mondta, hogy hiába kapnak összesen 90 milliárd forintot a kórházak az adósságaik törlesztésére, így is lesz olyan intézmény, ami nem tud majd fizetni a beszállítóinak.

A közgazdász végzettségű Jenei Zoltán a rendfenntartás és a felsőoktatás világából érkezett az egészségügybe: előbb a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, majd az ORFK gazdasági főigazgatója volt, 2006-2007-ben helyettes államtitkár is volt a Belügyminisztériumban, majd később a Pécsi Tudományegyetem kancellárja lett, onnan hívta el Palkovics László miniszter az OKFŐ élére. A szervezet élén eltöltött évek egyik emlékezetes pillanata volt, amikor az RTL riportere percekig loholt a főigazgató után kérdéseket föltéve az egészségügy helyzetéről, Jenei viszont úgy tett, mintha csak elölről hallana, hátulról nem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!