Donald Trump
Trump szerint az elnöksége alatt évtizedekig nem volt háború
Pedig csak négy évig volt elnök.
Donald Trump visszatér a politikába, lánya, Ivanka Trump nem tart vele
A volt elnök lánya korábban tanácsadóként dolgozott a Fehér Házban, de már nem szeretne politikával foglalkozni.
A Facebook abbahagyja Trump állításainak tényellenőrzését
Annak ellenére, hogy a volt amerikai elnök 2021 januárja óta ki van tiltva a felületről.
Donald Trump bejelentette, ismét elindul az elnökségért
Várhatóan Ron DeSantis floridai kormányzóval kell majd összecsapnia a 2024-es republikánus jelöltségért.
A volt alelnök Trump esetleges újraindulásáról: Lesznek nála jobb választási lehetőségeink
Donald Trump egykori alelnöke, Mike Pence maga is fontolgatja, hogy harcba száll az elnökségért 2024-ben.
Volt alelnöke szerint Donald Trump veszélyeztette az amerikaiakat a Capitolium ostromának napján
Mike Pence-t feldühítette a volt elnök tweetje, amelyben törvénysértésre akarta őt rábírni.
Ha megosztott is lesz a törvényhozás, ritka erős demokrata eredményt hozott a félidős választás
A történelmi tapasztalatok, a választói magatartásról szóló elméletek és a magas infláció is azt valószínűsítette, hogy republikánus győzelemmel zárulhat a félidős választás. Ehelyett a demokraták...
Befolyásos republikánusok Trumpot hibáztatják a félidős eredményért
Az egyik kormányzó szerint elbuktak azok a republikánus jelöltek, akik összeesküvés-elméletekre összpontosítottak a kampányban.
Felforgathatja a hatalmi erőviszonyokat Washingtonban a keddi félidős választás
A republikánusok szinte biztosan átveszik a képviselőház irányítását, a szenátus szoros lehet, de ott is nekik van több esélyük a szűk többségre. Egy részben vagy teljesen republikánus többségű...
A depresszió tünete is lehet az állandó ingerültség a férfiaknál egy bécsi professzor szerint
Ha a tünetek heteken át tartanak és korlátozzák a hétköznapokat, akkor érdemes orvoshoz fordulni.








