Trump szerint az elnöksége alatt évtizedekig nem volt háború

2022. november 17. – 11:22

Másolás

Vágólapra másolva

Úgy tűnik, nemcsak a világon mindenkiben, de magában a volt amerikai elnökben is mély nyomott hagyott az elnöksége, november 16-én tartott beszédében ugyanis – amit abból az alkalomból tartott, hogy bejelentette, újra indul az elnöki posztért – úgy hivatkozott négyéves elnöki ciklusára, hogy: évtizedek.

A volt elnök a közel egyórás beszéd egy pontján arról beszélt, 2016-ban politikai ellenfelei azzal vádolták, ha ő lesz az elnök, azonnal háborúba fogja taszítani az országot, ennek ellenére

„évtizedeket, évtizedeket húztam le háború nélkül. Én voltam az első elnök, aki ilyen hosszú időn keresztül tudott így tenni.”

A valóság ezzel szemben az, hogy Donald Trump csak 2017 és 2021 között volt az Amerikai Egyesült Államok elnöke, tehát négy évig. Ez akárhogy számoljuk, nem tíz, főleg nem több tíz.

A CNN tényellenőrző cikke részletezi, hogy a mondat második fele se stimmel, Trump volt az elnök az USA afganisztáni, iraki és szíriai háborúkban való részvétele alatt is, igaz, egyiket sem ő kezdte el, és mindhárom országból kivonta a csapatok egy részét. Ő volt viszont a főparancsnoka több tucat amerikai légicsapásnak is, köztük dróncsapásoknak Szomáliában, Jemenben, Líbiában és Pakisztánban, valamint azt a dróncsapást is ő rendelte el, amely megölte Kászim Szulejmánit, az iráni al-Kudsz Erőknek, a Forradalmi Gárda külföldi különleges műveletekkel megbízott egységének parancsnokát.

Egy ilyen hosszú beszédbe persze könnyen becsúszhat pár nyelvbotlás, erre példa egy másik volt amerikai elnök is, George W. Bush, aki nemrég Irakkal keverte össze Ukrajnát, Joe Biden jelenlegi elnököt pedig Kambodzsa és Kolumbia zavarta össze egy pillanatra november elején, de a magyar politika közelmúltjában is akadnak emlékezetes mondások minden oldalon.

Mazochistáknak íme a beszéd vágatlan verziója:

A volt elnök egyórás eszmefuttatásáról korábban azt írtuk: „magához képest visszafogott volt (de ettől függetlenül is hemzsegett a valótlanságoktól), viszonylag sikerült tartania magát az előre megírt szöveghez, nem említette egy potenciális republikánus ellenfelét sem, és arról sem esett szó, hogy 2020-ban választási csalás történt volna”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!